Baleset

Megrázó képsorokon az Árpád hídon történt halálos baleset – VIDEÓ

Jön a 2016-os döntő visszavágója Ronaldo Mbappé ellen

A 2016-os döntő szereposztásában Portugália-Franciaország negyeddöntőt rendeznek pénteken este a németországi labdarúgó Európa-bajnokságon, Hamburgban. A mérkőzés a generációk csatájának is nevezhető az egyik oldalon Cristiano Ronaldóval, a másikon Kylian Mbappével.

A nyolc évvel ezelőtti finálét – Párizs mellett, Saint-Denisben – a portugálok nyerték 1-0-ra Eder hosszabbításban szerzett góljával annak ellenére, hogy csapatkapitányukat, Ronaldót már a 25. percben elvesztették sérülés miatt.

A mostani összecsapást mindkét csapat úgy várja, hogy támadásban eddig nem igazán jeleskedett, négy meccsen a portugálok ötször, a franciák pedig mindössze háromszor találtak be

– előbbiek 11-es párbaj után, míg utóbbiak egy öngóllal jutottak túl a nyolcaddöntőn. A franciák ugyanakkor eddig csupán egy gólt kaptak, azt is büntetőből.

A két csapat minősége ezzel együtt nem lehet vita tárgya, az egyik oldalon az ötszörös aranylabdás, hatodik Eb-jén szereplő, 39 éves Ronaldo, a másikon pedig a világbajnok Mbappé viseli a csapatkapitányi karszalagot. Egyelőre ugyanakkor egyik sztár sem villog az Eb-n, Ronaldónak még nincs gólja, francia riválisának is csupán egy, utóbbi ráadásul törött orra miatt maszkban kénytelen játszani, miután az osztrákok elleni csoportmérkőzésen megsérült.

A két válogatott az előző kontinensviadalon – a magyarok csoportjában – is összecsapott egymással, akkor a Puskás Arénában 2-2 lett a végeredmény úgy, hogy a gólok közül három is büntetőből született.

„Összeszedettek vagyunk és készen állunk” – mondta Roberto Martínez, a portugálok spanyol szövetségi kapitánya. „Franciaország nagyon erős, okozhat gondot, de remélhetőleg nekünk is lesznek lehetőségeink. A torna ezen szakaszában már sok minden dönthet, akár egy egyéni megmozdulás, de 11-esek is.”

Didier Deschamps, a franciák mestere szerint megvan a minőség és a tehetség a csapatában, de ezt több válogatottra is igaz.

„A legmagasabb szinten stabilnak kell lenni és keményen dolgozni közösen. Mindenki halad előre, de minden meccsre érvényes, hogy a fizikai intenzitás a legmagasabb szinten van” – fogalmazott.

A két válogatott eddig 28-szor csapott össze egymással, három döntetlen mellett 19-szer a franciák, hatszor a portugálok nyertek. Érdekesség, hogy klub- vagy válogatott szinten Ronaldo és Mbappé négyszer nézett egymással farkasszemet, s a portugálok sztárja 5-0-s gólkülönbséggel veretlen (2 győzelem, 2 döntetlen).

A franciáknál nem léphet pályára az eltiltott Adrien Rabiot, aki eddig minden meccsen kezdő volt Németországban, míg a másik oldalon Francisco Conceicao, Joao Palhinha, Ronaldo, Pedro Neto, Rúben Neves és Joao Cancelo egy sárga lapra van az eltiltástól.

A találkozó 21 órakor kezdődik Hamburgban – az M4 Sport élőben közvetíti -, a játékvezető az angol Michael Oliver lesz. A továbbjutó a német-spanyol csata győztesével találkozik az elődöntőben.

A várható kezdőcsapatok:

Portugália:

Diogo Costa – Joao Cancelo, Pepe, Rúben Dias, Nuno Mendes – Bruno Fernandes, Joao Palhinha, Vitinha – Diogo Jota, Ronaldo, Bernardo Silva

Franciaország:

Maignan – Koundé, Saliba, Upamecano, Hernández – Kanté, Tchouaméni, Griezmann – Dembélé, Thuram, Mbappé

Kiemelt kép: Cristiano Ronaldo, a portugál válogatott játékosa a Grúzia-Portugália labdarúgó-Európa-bajnokság F csoportjában játszott mérkőzésen Gelsenkirchenben, Németországban, 2024. június 26-án (Fotó: EPA/MIGUEL A. LOPES)

Ajánljuk még