A Nemzeti Sport a játékos szüleire hivatkozva arról ír, hogy Varga Barnabás hétfőn délelőtt már át is esett a műtéti beavatkozáson – számolt be az Origo.
„Feleségemmel együtt idehaza várjuk a híreket, amelyeket Barni kedvese küld számunkra. A műtétet végrehajtották, Barni kedvese ha kell, percenként ad tájékoztatást gyermekünk állapotáról. Egyelőre nem tudható, mikor engedik ki a stuttgarti kórházból, és az sem, hogy mennyi kihagyás vár rá. Nem titok, nehéz perceket élt át a család a televízió képernyője előtt, ám mára már nyugodtabbak lehetünk” – mondta Varga András, a 29 éves labdarúgó Szentpéterfán élő édesapja.
Korábban a Ferencváros orvosa, Pánics Gergely beszélt a zöld-fehérek csatárának állapotáról, ő azt mondta, hogy a válogatott támadó leghamarabb szerdán hagyhatja majd el a stuttgarti kórházat.
„Barni az ütközéskor agyrázkódást szenvedett, az eszméletét is elvesztette. A mentőhöz érve már visszatért a tudata, ezt követően bevitték a stuttgarti klinikára, ahol a kivizsgálás után felállították a terápiás tervet, eszerint meg fogják műteni.
Csatárunk többszörös arckoponyacsont-törést szenvedett, több kisebb és nagyobb csont is eltört az arcában, volt, amelyik el is mozdult. Az operáció után két napig bent tartják, ha minden jól alakul, szerdán engedik ki”
– fogalmazott az orvos, aki nem akarta kommentálni a stadionban szolgálatot teljesítő egészségügyi személyzet tevékenységét.
Kapcsolódó tartalom
„Ami a német protokollt és az elsősegélynyújtást illeti, nem szeretném kommentálni, mivel nem ismerem részletesen, és nem én felelek érte. Annyit viszont elmondhatok, hogy volt lehetőségem meglátogatni Barnát a kórházban, és azt tapasztaltam, hogy szakértő kezekben van, és nagy odafigyelésben részesül” – mondta a Fradi orvosa, de
az mindenki számára egyértelmű, hogy a segítség a kelleténél lassabban ért a pályára, botrányosan lassú volt az ellátás, erről beszélt a lefújás után Szoboszlai Dominik is.

„Nem tudok mit mondani, remélem jól van, azt mondták, amikor levitték a pályáról, hogy stabil az állapota, reméljük jön a hotelbe, vagy mi hozzá, csak együtt legyen a csapat. Ezt nem kívánom senkinek, amit átéltünk, az elsők között értem oda, látni is elképesztő volt, beleégett a szemembe.
Remélem, hogy jól van. Nem értem, hogy működik a protokoll, hogy a mentős nem futhat vagy nem jöhet a hordágy a pályára, de mi betoltunk mindent és mindenkit, mert ilyenkor nem a protokoll számít”
– mondta Szoboszlai Dominik az M4 Sportnak a meccs után.
Szoboszlai és a csapattársai unszolására kezdtek el gyorsabban menni az egészségügyiek a sérült játékos felé, majd a hordágyat is együtt vitték, illetve tolták a játékosok is a személyzettel.
Varga Barnabás a vasárnap esti mérkőzés 68. percében ütközött a skótok kapusával, ami után hosszú percekig ápolták a pályán, majd a stadionból az egyik helyi kórházba szállították.
Az A-csoport harmadik fordulójának mérkőzését a magyar válogatott 1-0-ra nyerte meg Csoboth Kevin 100. percben lőtt góljával, ezzel három ponttal az A jelű négyes harmadik helyén végzett és még reménykedhet a nyolcaddöntőbe jutásban.
Kiemelt kép: A sérült Varga Barnabást ápolják, előtérben Szoboszlai Dominik (b3), mellette Kerkez Milos (b4), Willi Orbán (j4) és Schäfer András (j3, háttal) a labdarúgó-Európa-bajnokság A-csoportjának harmadik, utolsó fordulójában játszott Skócia–Magyarország mérkőzésen a stuttgarti MHP Arénában 2024. június 23-án. A magyar válogatott a 101. percben szerzett góllal 1-0-ra legyőzte Skóciát, ezzel megőrizte esélyét a nyolcaddöntőbe jutásra (Fotó: MTI/Illyés Tibor)