A Szilágyi Áron, Gémesi Csanád, Rabb Krisztián, Decsi Tamás alkotta együttesnek a 16-os táblán még nem kellett vívnia, a negyeddöntőben hat tus különbséggel nyert a georgiaiak ellen, a négy között pedig 13-mal verte a németeket.
Az olimpiára készülő, világbajnoki címvédő magyar alakulat, amelyből hiányzott az áprilisi bokasérüléséből már felépült, de még otthon edző Szatmári András, az aranyéremért a románokkal csapott össze az Eb utolsó fináléjában.
A háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi kezdett, de nem találta a távolságot és a ritmust a langaléta Razvan Ursachival szemben. Rabb azonban rögtön javított a csapat helyzetén 3-5-ről Radu Nitu elleni 7-1-es győzelemmel fordított. Gémesi következett Vlad Covaliuval és a fiatal román – akinek az édesapja a 2000-es olimpia bajnoka – többször meglepte ellenfelét. A magyar kardozó 8-5-re kikapott, de az első kör után így is egy tussal vezetett a csapata.
Kapcsolódó tartalom
Rabb megint eredményesen vívott, 5-2-re verte Ursachit, aztán Szilágyi ugyanennyire Covaliut, Gémesinek viszont megint nem ment, a távolsággal akadtak gondjai Nituval szemben, de küzdött és 5-9-es eredménnyel a héttusos előnyből hármat megőrzött.
A harmadik kör 30-27-ről indult, de a remeklő Rabb Covaliu elleni 5-1-gyel azonnal visszaállította a különbséget. Gémesinek megint sokat kellett dolgoznia, Ursachi többször jó ütemben vitte be elővágását, végül azonban 5-5-ös döntetlennel zárult az asszó, így Szilágyi 40-33-nál ment fel az utolsó ütközetre a pástra. A vele szemben álló Nitu harcosan vívott, csökkentette hátrányát, de nagyon veszélyes közelségbe nem került. Végül Szilágyi 44-40-nél a pást végébe szorulva egy szép védés-visszavágással fejezte be a mérkőzést.
Decsi András szakági vezetőedző az M4 Sport helyszíni stábjának azt mondta, maximálisan elégedett a teljesítménnyel és az elért eredménnyel.
„Kicsit felforgatott csapat lépett pástra Szatmári Andris sajnálatos sérülése miatt, de a fiatal Rabb Krisztián nagyszerűen helytállt, a jövő nagy reménysége mindenképpen”
– jelentette ki a szakvezető, hozzátéve, hogy a csapat tagjai a magyar kardhagyományokat folytatva szép teljesítménnyel győztek.
Az olimpiával összefüggésben azt mondta, ez az Eb „elsősorban önbizalomnövelő” volt, mert nem találkoztak olyan csapattal, amellyel megmérkőzhetnek majd a párizsi játékokon.
„Edzésállomás volt, de azért mégiscsak Eb” – fogalmazott.
Ezt megelőzően 2022-ben győztek kontinensbajnokságon a magyar férfi kardozók, akik mostani diadalukkal a küldöttség hetedik érmét szerezték a svájci Eb-n. Egyéniben második volt a párbajtőröző Siklósi Gergely és a kardozó Pusztai Liza, illetve a harmadik helyen végzett párbajtőrben Andrásfi Tibor, csapatban pedig másodikak lettek a férfi tőrözők és a női párbajtőrözők, míg harmadikként végeztek a női tőrözők. A magyarok így egy arany-, négy ezüst- és két bronzéremmel zártak.
Eredmények:
férfi kard, csapatverseny (12 csapat):
negyeddöntő:
Magyarország-Georgia 45-39
elődöntő:
Magyarország-Németország 45-32
Románia-Törökország 45-44
a 3. helyért:
Törökország-Németország 45-42
döntő:
Magyarország-Románia 45-40
A végeredmény: 1. Magyarország (Szilágyi Áron, Gémesi Csanád, Rabb Krisztián, Decsi Tamás), 2. Románia (Matei Cidu, Radu Nitu, Vlad Covaliu, Razvan Ursachi), 3. Törökország (Muhammed Furkan Kalender, Enver Yildirim, Tolga Aslan, Furkan Yaman)