Aktuális

Vizes Eb: Késely Ajna aranyérmes 800 méter gyorson

Molnár Dóra Európa-bajnoki ezüst-, Szabó-Feltóthy Eszter bronzérmes 200 méter háton

Molnár Dóra ezüst-, Szabó-Feltóthy Eszter bronzérmet nyert 200 méter háton a belgrádi úszó Európa-bajnokságon.

A két magyar döntős – aki a hétfői előfutamban biztosította olimpiai csapattagságát – a két legjobb idővel várta a kedd délutáni program első fináléját.

Kettejük közül a 17 éves Molnár kezdett jobban, féltávnál a harmadik volt, míg honfitársa hatodikként fordult. Molnár 150-nél már elsőnek érintette a falat, a dobogóért óriási csata zajlott, a portugál versenyzőnek viszont jobban jött ki a fal, így hét századdal megelőzte a magyart, mindeközben pedig Szabó-Feltóthy bejött a harmadik helyre.

Molnár az eddigi egyéni legjobbjából (2:09.34) bőven lefaragva, 2:09.02-es idővel zárt, míg Szabó-Feltóthy 2:09.21-gyel ért célba.

„Nagyon boldog vagyok, mert 2022 óta először tudtam egyéni csúcsot úszni. Az arany nem jött össze, de én inkább az időre mentem, amire nagyon büszke vagyok. A tegnapi nap nagy megkönnyebbülést jelentett” – nyilatkozott az MTI-nek Molnár.

A bronzérmes Szabó-Feltóthy Eszter a női 200 méteres hátúszás eredményhirdetésén a belgrádi vizes Európa-bajnokságon (Fotó: MTI/Derencsényi István)

Szabó-Feltóthy elmondta, nagyon figyelni kellett az elején arra, hogy ne vigye el őt a hév, ezért is maradt le kicsit a többiektől, hiszen neki az egyenletes, hosszú tempójú úszás az erőssége, ami itt ki is jött. Hozzátette, a végén a hajrája jól sikerült, ez pedig egy jó előjel az olimpiai felkészülés közepén.

Eredmények:

női 200 m hát, Európa-bajnok:

Camila Rebelo (Portugália) 2:08.95

2. MOLNÁR DÓRA 2:09.02

3. SZABÓ-FELTÓTHY ESZTER 2:09.21

Kiemelt kép: az ezüstérmes Molnár Dóra a női 200 méteres hátúszás eredményhirdetésén a belgrádi vizes Európa-bajnokságon (Fotó: MTI/Derencsényi István)

Ajánljuk még