Marco Rossi szövetségi kapitány együttese az első perctől kezdve magához ragadta a kezdeményezést, így Sallai góljával és gólpasszával, valamint Varga Barnabás duplájával 22 perc alatt háromszor talált a rivális kapujába.
A folytatásban nagy izgalmat okozott, hogy a csapatkapitány Szoboszlai Dominik a combját fájlalva cserét kért, az orvosi stáb pedig ápolta a Liverpool légiósát. A hajrában adódtak még lehetőségek a magyarok előtt, de az eredmény már nem változott.
A magyar válogatott jövő szombaton kezdi meg szereplését a németországi Eb-n, amikor Kölnben az A csoport első fordulós meccsén a svájciakkal találkozik.
Második félidő
Vége a mérkőzésnek, fölényes győzelem, a végeredmény: Magyarország-Izrael 3–0
90. perc: Lejárt a rendes játékidő, kettő perc a ráadás.
87. perc: Csoboth pontos beadásából Ádám Martin perdítette kapura a labdát, Glazer viszont védett.
84. perc: Csak centiken múlt a negyedik gól, Nagy Zsolt bravúros mozdulattal tette kapura a labdát, de a jobb kapufáról kipattant a labda.
77. perc: Izraeli védelmi hiba után Gazdag kerül helyzetbe, de a Philadelphia Union gólrekordere nem tudja kihasználni a ziccert.
75. perc: Gazdag tette Kleinheislerhez, aki a 16-oson kívülről lőtt, de próbálkozását könnyedén védte a kapus.
68. perc: Izraeli lövés után Gulácsi védett, majd a vendégek cseréltek. Baribo helyett Melamed érkezett.
67. perc: Ádám Martin távoli lövését védi az izraeli kapus.
57. perc: Szoboszlai fájlalja a bal combját, Rossi elővigyázatosságból lecseréli, a csapatkapitányt Csoboth Kevin váltja. A két gólos Varga is lejött, Ádám Martin az új gólfelelős.
Cserékkel indul a második játékrész: magyar oldalon Fiola és Gazdag érkezik, Lang és Sallai mérkőzése ért véget. Izrael egyet cserél: Peretz váltotta Kindát.
Első félidő
Véget ért az első félidő. Az eredmény: Magyarország-Izrael 3–0
41. perc: Kényszerű csere magyar oldalon: Styles hagyja el a pályát, helyén Kleinheisler folytatja.
30. perc: Szerkezetet vált Izrael, Arad helyére Nahmiasz érkezett, míg Hofmayster helyére Szafuri érkezett
28. perc: Biton szabadrúgása volt az első vendég veszélyeztetés, de a labda csak az oldalhálót találta el.
22. perc: GÓÓÓÓL! Micsoda kezdés, Varga Barnabás ihletett formában, már hárommal vezetünk. Magyarország-Izrael 3–0
19. perc: GÓÓÓÓL! Megdupláztuk előnyünket, Varga a gólpassza után most gólt szerez, Magyarország-Izrael 2–0
10. perc: GÓÓÓÓL! Sallai Roland okos góljával megvan a vezetés. Meg kell dicsérni Vargát is, aki remek gólpasszt adott fejjel. Magyarország-Izrael 1–0
6. perc: Szoboszlai beadását Varga Barnabás tűzte kapura akrobatikus mozdulattal, de lövése a felső lécen csattant, marad a 0–0.
Elkezdődött a mérkőzés. Hajrá Magyarország!
A sípszó előtt
Így énekelte a debreceni közönség a Nélküledet.
Kapcsolódó tartalom
A mérkőzés játékvezetője a portugál Cláudio Pereira lesz.
Megvannak a kezdőcsapatok
Magyarország: Gulácsi – Szalai, Orbán, Lang – Kerkez, Styles, Nagy Á., Bolla – Szoboszlai, Sallai, Varga B.
Izrael: Glazer – Gropper, Arad, Shlomo, Hofmayster, Dasa – Kinda, Lavi, Shamir – Baribo, Biton
Lang Ádám kirobbanthatatlan
Az Izrael elleni lesz zsinórban a 30. válogatott meccse a rutinos védőnek.
Kilenc év után Debrecenben
A magyar válogatott legutóbb 2015 júniusában játszott a Nagyerdei Stadionban, Dárdai Pál irányításával 4–0-ás győzelmet aratott a nemzeti csapat Litvánia felett.
Csak magyar zászló a stadionban
Az MLSZ közzétette a legfontosabb szurkolói információkat.
Az ellenfél szinte hazajár
Az izraeli fegyveres konfliktusok miatt a vendégek már négy hazai mérkőzésüket is Magyarországon játszották. Ellenfelünk Eb-álmai is Magyarországon, azon belül is a negyedik kerületben ért véget, ugyanis a Szusza Ferenc stadionban szenvedtek súlyos, 4–1-es vereséget Izland ellen.
Kapcsolódó tartalom
Változások a kezdőben
Marco Rossinak Nego Loic és Dárdai Márton apró sérülése okozhat fejfájást, azonban így eldőlt, Szalai Attila megkapja a lehetőséget a bizonyításra Izrael ellen. A magyar válogatott szövetségi kapitánya továbbá elmondta, Gulácsi Péter véd a debreceni mérkőzésen is, így könnyen lehet, hogy eldőlt a kapuskérdés, és az RB Leipzig sztárja lesz az Eb-n a magyar kapuban Dibusz Dénes helyett.
Új sorozat indulhat
A magyar labdarúgó-válogatott vereséggel kezdte a júniust, amely hónapban még legalább négy meccse lesz a csapatnak. Az írek ellen 2–1-re elvesztett találkozó egy 617 napos korszakot zárt le, hiszen ennyi nap telt el a keddi, és az olaszok elleni Nemzetek-Ligája vereség között. A két vereség között azonban 14 veretlen mérkőzést, és egy egyenes ági Eb-kijutást ünnepelhettek a magyar szurkolók.
Ön szerint a magyar labdarúgó-válogatott továbbjut az Eb-csoportjából?
Mint ismert a labdarúgó Eb június 14-én kezdődik, Szoboszlaiék másnap Svájc ellen lépnek először pályára, majd június 19-én Németország lesz az ellenfél. A csoportkört június 23-án, Skócia ellen zárjuk, feltehetően akkor dől majd el a továbbjutás is.