A magyar labdarúgó-válogatott 14 veretlen mérkőzés után kedden, Írország ellen szenvedett újból vereséget, de máris javíthatnak Szoboszlaiék. Az ellenfél Izrael, amely nem jutott ki a kontinensviadalra, a magyar játékosoknak viszont ez az utolsó alkalom az Eb előtt, hogy bizonyítsanak a szövetségi kapitánynak.
Ami bizonyos, hogy legalább egy változás lesz a magyar kezdőben, Szalai Attila Írország ellen a kispadon ült, Debrecenben viszont pályára lép.
A mai, szombati mérkőzésnek külön pikantériája, hogy a 35-szörös bajnok Ferencvárost nem csak a magyar játékosok képviselik a mérkőzésen, hanem Izrael is, Mohammed Abu Fani személyében. Az ellenfél sztárja tavaly igazolt a Fradiba, és azonnal a közönség kedvenccé vált, hiszen agilis játékával és rengeteg gólpasszával hamar a csapat egyik legjobbja lett.
Abu Fani ebben a szezonban minden sorozatot figyelembe véve 47 meccsen játszott, amelyeken
hat gólt lőtt és 17 gólpasszt jegyzett.
Mindent elmond róla, hogy az értékadó Transfermarkt szerint a piaci értéke hat millió euró, ezzel ő a magyar bajnokság legértékesebb játékosa.
Varga Barnabás és Abu Fani rettegett párosa ma nem egy kapura támad, sőt Botka Endrével ezúttal mérkőzésen belül is párharcolhat a 26 éves játékos, ilyenre vélhetően csak a népligeti edzőpályán volt példa korábban. Dibusz Dénes ezúttal is a kispadon kezdi a mérkőzést, hiszen Marco Rossi bejelentette, Gulácsi véd majd Izrael ellen.
A Magyarország–Izrael felkészülési mérkőzést szombaton 18 órától az M4 Sport élőben közvetíti, online pedig a hirado.hu-n követhetik az összecsapást.
Mint ismert a labdarúgó Eb június 14-én kezdődik, Szoboszlaiék másnap Svájc ellen lépnek először pályára, majd június 19-én Németország lesz az ellenfél. A csoportkört június 23-án, Skócia ellen zárjuk, feltehetően akkor dől majd el a továbbjutás is.
Kiemelt kép: A Ferencváros magyar játékosai, és Mohammed Abu Fani, a zöld-fehérek izraeli légiósa. (Fotó: MTI)