Evander Holyfield 1962. október 19-én született az alabamai Atmore-ban. Nyolc testvére volt, de ő volt a legkisebb a családban, és mikor Atlantába költöztek, elkezdett bokszolni, hogy kitörhessen a nyomorból. Ugyan
gyerekkorában rossz körülmények között nőtt fel, edzőinek és kitartásának köszönhetően 15 éves korára már regionális bajnokként tört fel a profi boksz világa felé.
Bár fizikailag kimagasló állapotban volt, magasságáról ez szó szerint nem mondható el. Mikor elvégezte a középiskolát, még mindig csak 173 centiméter magas volt, ő maga isteni csodaként titulálja, hogy végül 189 centiméteresre nőtt, amely egyébként egyáltalán nem számít magasnak a nehézsúlyú bokszolók közt.
Pályafutása a ’80-as években indult be, mikor 1984-ben a hazai, Los Angeles-i olimpián amatőrként bronzérmes lett. Az olimpia után profinak állt, és mindössze 21 évesen cirkálósúlyban megszerezte élete első világbajnoki címét. Dwight Muhammad Qawit-ot győzte le.
1988-ban a cirkálósúly vitathatatlan bajnokaként új kihívások után nézett: nehézsúly kategóriában folytatta, és mindössze két évet kellett várnia az újabb bajnoki címére, mikor 1990-ben Buster Douglas kiütésével ért fel újra a csúcsra.
Érdekesség, hogy első nehézsúlyú bajnoki címe előtt mindenki Tyson-Holyfield döntőre számított, Douglas nem várt sikere elnapolta a nagy összecsapást, azonban pár évvel később megtörtént az ütközet, minden bizonnyal a boksz történelmének egyik, ha nem a legemlékezetesebb meccsével.
Kapcsolódó tartalom
1997-ben Tyson és Holyfield összecsapása a WBA világbajnoki címéért zajlott, a mérkőzés azonban botrányba torkollott:
a meccs harmadik felvonásában Tyson elvesztette a fejét, és a győzelemhez közelebb álló riválisának a jobb füléből kiharapott egy darabot.
Az incidens után a biztonságiak választották szét a boxolókat, majd Tysont diszkvalifikálták és évekre elvették a profi-licenszét. Holyfield úgy fogalmazott az esettel kapcsolatban, hogy ellenfele inkább diszkvalifikáltatta magát, mert félt, hogy K.O-val veszít.
„Pontosan tudtam, hogy miért tette, mert kiskoromban én is csináltam hasonlót, amikor olyan szituációba kerültem, amiben nem éreztem jól magam. Azt akartam, hogy hagyjanak egyedül, valahogyan ki akartam kerülni a szorult helyzetből – Tyson is így érezhetett azon a meccsen, ezért harapta meg a fülemet. Én voltam a legkisebb gyerek a családomban, és az anyukám megtanította nekem, hogy nem ez a megoldás a menekülésre. A csecsemők is akkor harapdálnak, amikor nem érzik magukat biztonságban, mert kiszolgáltatottak – ha urai lennének a helyzetnek, nem harapnának” – elevenítette fel néhány napja a Nemzeti Sportnak az évtizedekkel ezelőtt történteket a bokszlegenda, aki
összesen négy nehézsúlyú világbajnoki címet szerzett pályafutása során, ezzel egyedüli csúcstartó, Muhammad Ali rekordját adta át a múltnak.
Kapcsolódó tartalom
A héten Magyarországon tartózkodó bokszoló először járt Budapesten, amelyet nagyon szép és barátságos városnak tart.
„Budapest csodálatos hely, tiszta, szép, és a helyiek is kedvesek. Talán ez utóbbi a lényeg, hogy az emberek figyeljenek egymásra, jó közösségek alakuljanak ki. A zsúfolt, rideg világban sokat jelent a barátságos, pozitív hozzáállás” – fogalmazott a Nemzeti Sportnak.
Orbán Viktor miniszterelnök is találkozott Holyfielddel a Karmelita Kolostorban, ahol a kormányfő egy Ferenc pápától hallott tréfát is elsütött az egykori bajnoknak.
A legendás Holyfield 61 éves kora ellenére is kiváló formában van, ezt mi sem bizonyítja, hogy a BVSC-Zugló ifjú tehetségeinek tartott edzést a héten.
Budapesti látogatásának végén pénteken pedig részt vett a Vasas Jégcentrumában rendezett New School Promotion profi ökölvívó gálán. Itt nemcsak Kovács Kokó István, korábbi amatőr olimpiai bajnok és profi világbajnok bokszolónkkal találkozott, hanem a gálán diadalmaskodó Bacskai Balázsnak is átadta a Boksz Világszervezet (WBO) nagyközépsúlyú Európa-bajnoki övét.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: Kovács Kokó István olimpiai bajnok ökölvívó, a Boksz Világszervezet (WBO) európai alelnöke (j) tiszteletbeli övet ad át Evander Holyfield korábbi cirkáló- és nehézsúlyú vitathatatlan világbajnok amerikai ökölvívónak a New School Promotion ökölvívó gáláján 2024. május 24-én (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert).