Rendkívüli

„Most már a két testvér együtt van” – megtalálták a verőcei hajóbaleset újabb áldozatát

BL-döntő: A Fradi a Realnak, a Paks a Dortmundnak szurkolhat

| Szerző: hirado.hu
A Bajnokok Ligája-döntő eredményétől függ, hogy a Ferencvárosnak és a Paksnak hány nemzetközi meccset kell játszania, hogy bejusson valamelyik európai kupa csoportkörébe, és ettől függ az is, mikor kezdi el a sorozatot a magyar bajnok, illetve kupagyőztes.

Úgy tűnik, a hazai bajnoki és a kupaküzdelmek után a BL-döntőben is rivalizálni fog a két zöld-fehér együttes – derül ki az m4sport.hu cikkéből.

Röviden: a Dortmund sikere a Paksnak kedvezne, egy Real-győzelem pedig a Ferencvárosnak.

Mindkét esetben valamelyik csapat egy körrel később kezdhetné meg európai selejtezőjét. (Igaz, a Paksnak még a németek sikere mellett a szerdán El-győztes Atalanta bajnoki helyezésére is figyelnie kellene.)

Amennyiben a BL-döntőben madridi siker születik, akkor a Ferencváros a második körben kezdhetné a BL-selejtezőt. Ebben az esetben három párharcot kellene megnyernie a fővárosiaknak a BL-főtáblára jutásért. Spanyol verség esetén pedig egy körrel hamarabb kezdene a Fradi és eggyel több ellenfélen kéne túljutnia a csoportkörig.

A Paksnak szintén négy párharcot kell mennie az Európa-liga-főtábláért, amennyiben az első körben rajtol. Tehát német BL-győzelem (és megfelelő atalantai bajnoki helyezés esetén) ők is egy körrel és egy párharccal kevesebbet játszanának.

A Bajnokok Ligája döntőjét június 1-jén rendezik, a mérkőzést az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetít.

A BL-selejtező első fordulóját július 9-10-én és 16-17-én, a második kört pedig július 23-24-én és 30-31-én rendezik. Az El-selejtező első fordulóját július 11-én és 18-án, a második kört pedig július 25-én és augusztus 1-jén rendezik.

Az m4sport.hu teljes cikkét ide kattintva olvashatja.

Kiemelt kép forrása: Ferencvárosi TC Facebook-oldala

Ajánljuk még