Aktuális

Két kisteherautó és egy kamion rohant egymásba, megállították a forgalmat az autópályán

Technikás mászásra készül júniusban Klein Dávid és Nagy Márton

Június 1-jén indul Budapestről Klein Dávid és Nagy Márton, a Johnnie Walker Hindukus Expedíció 2024 két hegymászója a 7403 méter magas Istor-o-Nal csúcsára.

A páros Isztambul érintésével másnap érkezik meg Pakisztán fővárosába, Iszlámábádba, majd onnan várhatóan június 8-án érik el az Istor-o-Nal alaptáborát. Klein Dávid és Nagy Márton lehetnek az első magyarok, akik elérik a csúcsot.

A Hindukus-hegység rendkívül ritkán látogatott, az itt található csúcsok komoly technikai kihívást jelentenek

– írták az expedíció közleményben.

A környezettudatosságra kiemelten figyelnek az expedíció során, ezért a hegymászók Pakisztáni ügynökségükkel megállapodást kötöttek, ami garantálja, hogy alaptáborból minden szemetüket leszállítják, napenergiát használnak, a hegyen minimalista stratégiát követnek, amit azt jelenti, hogy kerülik a rögzített kötelek túlzott használatát, nem alkalmaznak magashegyi teherhordókat, és nem használnak oxigént sem.

Kapcsolódó tartalom

A közleményben idézik Klein Dávidot, aki arról beszél, hogy három lehetséges forgatókönyvet raktak össze társával: egy már ismert, tavaly megkezdett útvonalat, amelynek előnye a terepismeret, viszont nincs garancia arra, hogy megoldható az a veszélyes szakasza, ahonnan tavaly vissza kellett fordulniuk; egy 1971-es jugoszláv útvonalat, amelynek előnye, hogy a nehézségek az út első felében és a közepén találhatók, valamint egy harmadik lehetőséget is megfontolnak.

Ez egy közvetlen „felhatolás” az előcsúcs és a főcsúcs közötti nyeregbe. Itt a hófolyosóban található meredek, jeges, sziklás és vegyes terep, valamint a folyosót védelmező függőgleccser jelentik a legnagyobb nehézséget.

„Nagyon várom a kalandot, tudom, hogy kőkeményen odarakjuk majd magunkat és abban is biztos vagyok, hogy sok szakmai fogást elleshetek majd Dávidtól. Jó sok időt hagytunk az expedícióra, így, ha kell, ki tudjuk várni a megfelelő körülményeket. Semmi esetre se szeretnék bizonytalan, kétséges helyzetekbe belemászni”

– idézi a közlemény Nagy Máront.

Klein Dávid eddig négy nyolcezer méternél magasabb hegy csúcsán állt, valamennyin kisegítő oxigén használata nélkül (Gasherbrum-2003, Cso-Oju-2004, Manaszlu-2015, Annapurna-2016). A hegymászó 2023-ban, Kerekes Bencével már próbálkozott az Istor-o-Nal megmászásával, de akkor a körülmények miatt 6400 méteren a visszafordulás mellett döntöttek.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még