Anyák napját követően ülhettünk le a Nagyerdei Stadionban Dzsudzsák Balázzsal, így nem mehettünk el szó nélkül a Ferencvárosi TC elleni mérkőzést megelőző akció mellett, amely során a játékosok az édesanyjukkal vonulhattak ki a pályára a kezdősípszó előtt.
Emiatt aztán gyorsan kiderült az is, hogy a legendás családi töltött káposzta miképp került a magyar válogatott asztalára, és hogy a nemzeti csapat a DVSC csapatkapitánya nélkül is számíthat-e erre a különleges ételre – olvasható az m4sport.hu-n.
A család fontos támasz volt a focipályafutás beindításában, ezért visszamentünk egészen a kezdetekhez, az immár 30 éve tartólabdarúgó karrier első lépéseihez, a gyerekkori fociemlékekhez.
Kapcsolódó tartalom
Nyírlugosról Debrecenbe, majd Hollandiába ugrottunk, és megtudhattuk, hogyan küzdötte le a PSV frissen igazolt játékosa a nyelvi akadályokat, milyen volt élete első holland találkozója, mikor szakadt át benne az a bizonyos gát, és vált a csapat egyik meghatározó emberévé. Természetesen amellett sem mehettünk el, miért igazolt el Oroszországba, és mi állt a döntés hátterében.
A nemzetközi meccsekkel párhuzamosan a magyar válogatottban is fontos mérkőzések vártak Dzsudzsákra, amelyek közül a sikeres összecsapások, a Dárdai Pál által hozott újjászületés mellett a nagyobb pofonok is szóba kerültek, és velük együtt az, hogyan kezelte ezt akkor a játékos. Ha már válogatott, a DVSC alapembere azt is elmondta, mit vár a júniusi Európa-bajnokságtól, és hogy melyik csapat okozhatja a legtöbb gondot a három ellenfél közül.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: Dzsudzsák Balázs, a Debreceni VSC csapatkapitánya (Fotó: MTI/Derencsényi István)