Aktuális

A BRFK közölte, miért volt lövöldözés hallható a fővárosban az éjjel

A hazai szövetség elnöke bízik abban, hogy lesz magyar súlyemelő a párizsi nyári játékokon

Bár a kvótaszerző versenyek sorozata véget ért, és egyik magyar sem tudta közvetlenül kiharcolni az olimpiai szereplés jogát, Dobos Imre, a Magyar Súlyemelő Szövetség elnöke szerint van esély arra, hogy lesz magyar induló Párizsban.

Az M1 aktuális csatornának nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy „első körben, az eredmények alapján nincsen magyar résztvevő”, de sok olyan ország akad, amelynek versenyzői az összes súlycsoportban szereztek kvalifikációt, márpedig a játékokon egy nemzet legfeljebb három sportolót indíthat mindkét nemnél.

Az elnök szerint elsősorban Mitykó Veronikának van „nagyon jó esélye”, aki a thaiföldi világkupán, a párizsi olimpiára selejtező sorozat utolsó állomásán, kedden a 87 kilogrammos súlycsoportban ötödik lett, a tavaly szeptemberi világbajnokságon pedig 11. volt. Dobos Imre úgy látja, hogy a magyar emelő a huszadik hely környékén van, „de onnan legalább tízen ki fognak esni”, és majd eldől, hogy ez mit jelent a kvalifikáció szempontjából. Úgy fogalmazott, hogy a plusz 109 kilósok között érdekelt Nagy Péter elől – aki Phuketben sérülés miatt csütörtökön nem tudott emelni – ugyancsak várhatók kiesések, azaz ő is előrébb léphet.

Kapcsolódó tartalom

A sorozat zárultával az egyes nemzeti szövetségek eldöntik, hogy kiket indítanak, a nemzetközi szövetség összesíti ezeket, és azután határoz a megüresedő helyek, a felszabaduló kvóták elosztásáról. Dobos Imre bizakodásának adott hangot, megjegyezve, hogy „sportdiplomáciában nem vagyunk gyengék”.

A vb-n szereplő tíz-tíz férfi és női súlycsoport közül Párizsban öt-ötben indulhatnak az emelők. Összesen 60 férfi és 60 női súlyemelő lesz, azaz kategóriánként 12-en küzdenek majd az érmekért. A férfiak 61, 73, 89, 102 és plusz 102 kilogrammban, míg a nők a 49, az 59, a 71, a 81 és a plusz 81 kilogrammos súlycsoportban versenyezhetnek.

Ajánljuk még