Aktuális

Fáklyákat gyújtottak és székeket dobáltak a rendőrökre a drukkerek a stadionban

Szoboszlai történelmet írt a Liverpoollal

| Szerző: hirado.hu

A Liverpool hazai pályán, a Premier League 30. fordulójában a Brighton együttesét verte meg 2-1-re, győzelmével pedig újra a bajnoki tabella élére ugrott. Ugyan a vendégek szereztek vezetést, Szoboszlaiéknak azonban sikerült fordítaniuk, amivel új klubrekordot állítottak fel.

Mindössze nyolc mérkőzés van hátra a Premier League idei szezonjából, a Liverpool pedig továbbra is a bajnoki cím egyik legfőbb várományosa. Jelenleg egy pont a hátrányuk a listavezető Arsenallal szemben, de egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak.

A Liverpool legutóbb a Brightont győzte le, annak ellenére, hogy a meccs második percében hátrányba került. Ez a győzelem volt ebben a szezonban a hetedik alkalom, amikor Jürgen Klopp csapata fordítani tudott, ami új rekord a klub történetében.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Liverpool Football Club (@liverpoolfc) által megosztott bejegyzés

Ha a Liverpool bajnoki címet ünnepelhet, azt vélhetően a jó rajtjának köszönheti majd, hiszen az első öt fordulóban négyszer nyert és egyszer játszott döntetlent. A négyből háromszor hagyta el győztesen a pályát úgy, hogy az ellenfél szerzett vezetést.

Kapcsolódó tartalom

Szoboszlaiék tavaly decemberben a Fulham és a Crystal Palace ellen is fordítani tudtak. Előbbit 4-3-ra nyerték meg a szezon egyik legizgalmasabb meccsén, amelyen kétszer is vezettek, majd a hajrában vesztésre álltak.

Februárban az újonc Luton ijesztett rá a „vörösökre”, a kezdeti botlásból végül magabiztos, 4-1-es siker született. Ez a találkozó volt az egyetlen a hét nagy fordításból, amelyen Szoboszlai sérülése miatt nem játszhatott.

A Liverpool múlt hétvégi, a Brighton elleni győzelme volt az egyik legfontosabb, ugyanis a két másik bajnokaspiráns, a Manchester City és az Arsenal csak osztozott a pontokon, így a csapat mindkettejüket megelőzte.

Szerdán azonban az Arsenal pályára lépett és otthon tartotta a három pontot, így átmenetileg átvette a vezetést a tabellán, de ha Szoboszlaiék ma este legyőzik a sereghajtó Sheffield Unitedet, ismét az első helyről várhatják a folytatást.

Kapcsolódó tartalom

Kiemelt kép: A Liverpool játékosai felsorakoznak a Brighton elleni mérkőzés kezdete előtt az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság 2024. március 31-i játéknapján Liverpoolban (Fotó: MTI/AP/Rui Vieira)

Ajánljuk még