Fontos

Orbán Viktor: Találkozzunk március 15-én a Nemzeti Múzeumnál!

Klopp örül Szoboszlai visszatérésének, de kérdéses, mikor játszhat újra kezdőként

Jürgen Klopp, a Liverpool vezetőedzője szerint „nagyon kemény időszak” volt Szoboszlai Dominik számára, amíg sérülése miatt nem edzhetett és nem játszhatott, a visszatérését illetően viszont óvatosnak kellett lenniük.

A csapattól az idény végén távozó szakember a Sparta Praha elleni Európa-liga-nyolcaddöntőt megelőző sajtótájékoztatón beszélt erről az M4 Sport helyszíni stábjának, és hangsúlyozta, „nagyon jó”, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya visszatért a Liverpool keretébe.

„Imád futballozni, úgyhogy ez egy nagyon kemény időszak volt a számára. Nem olyan jellegű volt a sérülése, ami mindennapos fájdalommal jár, viszont nem volt szabad siettetnünk a visszatérését. Igazából 2-3 héttel ezelőtt már elkezdhette volna az edzéseket a csapattársakkal, de az orvosi stáb minden tagja azt tanácsolta, hogy legyünk óvatosak, ezért így tettünk” – fogalmazott az 56 éves német edző.

Kapcsolódó tartalom

Klopp ugyanakkor arról nem akart beszélni, hogy a csütörtök esti meccsen kezdőként számít-e a 23 éves középpályásra.

„Jó, hogy visszatért, a legutóbbi bajnokin néhány percet már játszott is, most pedig itt van a keretben. A többit majd meglátjuk” – mondta Klopp.

A Liverpool argentin világbajnok játékosa, Alexis MacAllister szintén elismerően nyilatkozott Szoboszlairól, kiemelve, hogy nemcsak „nagyszerű játékos”, hanem „remek srác” is.

„Nagyon jól játszik, amióta itt van, és bár volt egy kihagyása a sérülése miatt, így sem lehet elfelejteni, hogy mennyi pluszt ad ennek a csapatnak. Ugyanolyan fontos láncszeme a Liverpoolnak, mint a többi játékos” – fogalmazott MacAllister.

Kapcsolódó tartalom

A Liverpool csütörtökön 18:45-től lép pályára Prágában, a mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.

Kiemelt kép: Szoboszlai Dominik és Jürgen Klopp vezetőedző az angol labdarúgó-bajnokság Liverpool FC-Chelsea mérkőzésen, 2024. január 31-én. (Fotó: MTI/EPA/Adam Vaughan)

Ajánljuk még