Marco Rossi szövetségi kapitány nem tud kapust igazolni a válogatottba, de nem is kell neki, hiszen számos minőségi kapuvédő áll rendelkezésre az NB I-ben és külföldön egyaránt.
Kapusposzton a legjobb hír, hogy Gulácsi Péter visszatért rendkívül hosszú sérüléséből,
és bár klubcsapatában, az RB Leipzigben komoly posztriválisa van Janis Blaswich személyében, mindenképp jó jel, hogy februárban zsinórban négy meccsen – többek közt a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntőn – is játszott. Ha így folytatja, akkor bérelt helye lesz a válogatottban.
Bár kisebb ijedtséget okozott, hogy egy újabb sérülés miatt kihagyta a Bayern elleni Bundesliga-találkozót, Gulácsi már ismét egészséges és Marco Rose vezetőedző rendelkezésére áll.
Kapcsolódó tartalom
A nemzeti csapatban Dibusz Dénes és Szappanos Péter az, aki vélhetően kerettag lesz Gulácsi mellett az Eb-n, előbbi a Ferencvárost, utóbbi a Paksot erősíti, és kapusainak is köszönheti a két csapat, hogy az OTP Bank Liga első két helyét foglalják el. Dibusz a válogatott mellett klubcsapatában is komoly nemzetközi rutint szerzett, köszönhetően annak, hogy évek óta nemcsak biztos résztvevője valamelyik európai kupa csoportkörének, de 2023 után, idén is megérte a Fradival a kupatavaszt.
Rossi sérüléséig főleg Gulácsi Péternek szavazott bizalmat, azóta azonban Dibusz lett az első számú hálóőr a nemzeti csapatban.
Gulácsi felépülésével és visszatérésével azonban komoly rivalizálás alakulhat ki az 1-es számú mezért a válogatottban.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Rég nem látott variációs lehetőségek a védelemben
Talán a védelem kialakítása okozza a legtöbb fejtörést Rossinak, hiszen védekező szellemű játékosból használja a legtöbbet a kezdő tizenegy összeállításakor. A 3–4–2–1-es formációban három belső védőre és két szélső hátvédre van szüksége, és ha sok a sérült, az eltiltott vagy a formán kívüli védő, azt könnyen megérzi a nemzeti csapat.
Azonban az elmúlt időszakban berobbant az új generáció ezen a poszton is, és rég nem látott verseny lehet a három belsővédő pozícióért. Willi Orbán helye a védelem tengelyében szinte biztos, a sérüléséből felépülő játékos már klubcsapatába is visszaverekedte magát, ő a csapatkapitány.
A másik két rutinos belsővédő Lang és Szalai Attila, mindkettőjük minősége jól ismert, de az új játékosoknak valószínűleg velük kell megbirkózni a kezdőcsapatba kerülésért. Utóbbi ráadásul csak szenved a Bundesligában: előbb Hoffenheimben, majd Freiburgban is a kispadra szorult.
Január híre minden bizonnyal az volt, hogy Dárdai Pál középső fia, a 21 éves Márton a magyar felnőttválogatottat választotta a némettel szemben, a Hertha egyik legjobbja megjárta az összes utánpótlás-korosztályt Németország színeiben.
Dárdai Márton nem csak a belső védő poszton, de védekező középpályásként is nagy erősítés lehet a válogatottnak, hiszen édesapja, Dárdai Pál elsősorban ezen a poszton számít rá a Herthában.
De ott van Yaakobishvili Antal is, aki 19 évesen a meglepetésre szárnyaló és bajnoki címért versenyben lévő Girona tagja, már több meccsen bizonyította rátermettségét. Ő a jövő embere, de minden esélye megvan a meghívóra, ha rendszeresen lehetőséget kap klubcsapatában.
Kapcsolódó tartalom
Az egyik legnagyobb szakmai elismerése az NB I-nek az elmúlt évekből, hogy olyan fiatal belsővédők kaptak lehetőséget csapataikban, akik éltek is vele és nemzetközi szinten is megállják már a helyüket. Ilyen Mocsi Attila, aki a török Rizesporban alapember, debütálásán gólt szerzett, és a nemzetközi kupaindulásért küzd olyan csapatok ellen, mint a Galatasaray, a Fenerbahce vagy a Besiktas.
Szintén külföldön pallérozódik tovább Szalai Gábor, aki a Kecskemét színeiben alkotott maradandót, amikor oroszlánrészt vállalt az akkori újonc ezüstérmes teljesítményéből. Őt januárban a svájci első osztályú Lausanne csapata szerződtette. Ne felejtsük Balogh Botondot sem, aki már három éve az olasz Parmát erősíti, és bár a legutóbbi meccsen piros lapot kapott, alapemberré vált klubcsapatában.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A szélső védők közül említésre méltó Kerkez Milos, aki már meghatározó játékosa a Premier Leage-ben szereplő Bournemouth-nak és Loic Nego, aki a francia első osztályú Le Havre-ben szintén stabil kezdőjátékos.
Marco Rossinak édes teher lesz a védelem összeállítása, a játékosok pedig dörzsölhetik a tenyerüket, hiszen komoly válogatottak támadóit kell majd hatástalanítani idén.
Egy nagy visszatérőt és több játékpercet mutathat föl a középpálya
A középpálya tengelye nagyon fontos láncszeme a válogatott formációjának, nem véletlen, hogy ezen a poszton kísérletezik legkevesebbet Rossi. Szinte biztos pontnak számít a csapatban Nagy Ádám, aki sok kritikát kapott, amiért a Serie B-ben szereplő Pisa csapatában kevesebb lehetőséget kapott, mint a válogatottban. A megoldás egy nyárig szóló kölcsönszerződés lett, a szintén olasz másodosztályú Speziában játszik Nagy, és élvezi az edző bizalmát, hiszen eddigi öt meccséből négyet végig játszott.
Nagyon hiányzik a csapatból Schäfer András az utóbbi időben, aki rengeteget bajlódott sérüléssel. Legutóbb 2022. szeptember 26-án Olaszország ellen lépett pályára a címeres mezben.
Az Union Berlin középpályása visszatért, és alapemberré válhat a német együttesben, az előző fordulóban góllal vette ki a részét a Heidenheim elleni 2-2-es mérkőzésből. Az ő visszatérése a középpálya közepére az egyik legnagyobb erősítése lehet a válogatottnak.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Nem szabad elfelejteni Callum Stylest sem, aki az angol harmadosztályú Barnsley-ból egy szintet ugorva a Premier League tagságért küzdő Sunderlandbe igazolt télen. Kisebb betegséggel küzdött az utóbbi időben, de bíztató jel, hogy már bemutatkozott új csapatában, ráadásul kezdőként.
There he is 😍
📸 @Callum_Styles10#SAFC | #SUNSWA pic.twitter.com/nkwd3YyS1z
— Sunderland AFC (@SunderlandAFC) February 21, 2024
Styles több poszton is bevethető, a széleken és a belső középpályás poszton is jól érzi magát, univerzális és rugalmas stílusa nagy segítség lehet a csapatnak.
Kleinheisler László is arra törekszik, hogy újra válogatott legyen. A Panathinaikos kölcsön adta a magyar játékost, azonban a szláv futball egyik legpatinásabb egyesületéhez, a Hajduk Splithez került, amely színeiben meg is szerezte az első gólját, a Horvát Kupa negyeddöntőjében az NK Varazdin ellen talált be.
64 GOOOOOOOOOOOOL!
Laszlo Kleinheisler!
Hajduk – Varaždin 3:0! pic.twitter.com/4FJslbFsfV— HNK Hajduk Split (@hajduk) February 27, 2024
A válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik remek szezont fut Liverpoolban, a 2024-es éve nehezebben indult azonban, kétszer is sérült volt már idén. Sikerélményből így is jutott neki, hiszen a Chelsea elleni Ligakupa-győzelemmel megszerezte első trófeáját a vörösöknél.
Szoboszlai és a Liverpool még három versenysorozatban is esélyes a végső győzelem megszerzésére: A Premier League-ben a Manchester Cityvel és az Arsenallal fut kiélezett versenyt a bajnoki címért, az FA-kupában rangadót játszik a Manchester Uniteddel, míg az Európa-liga nyolcaddöntőjében a Sparta Praha lesz az ellenfél.
Nem kérdés, hogy ha Szoboszlai egészséges akkor nemcsak a kezdőcsapatban biztos a helye, de biztosan övé lesz a csapatkapitányi karszalag is.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Magyarországtól Dél-Koreán át az Egyesült Államokig találunk gólerős támadókat
A támadószekcióban Varga Barnabás lopja el hétről hétre a show-t. A Ferencváros csatára eddig 27 meccsen 24 gólt és 9 gólpasszt jegyzett a zöld-fehérek színeiben, ha az Eb-n is ontja a gólokat, akkor akár egy komoly nemzetközi klubcsapat is bejelentkezhet érte.
Vargánál az is biztató, hogy mióta visszatért sérüléséből nyolc meccsen 7 gólt szerzett.
Ádám Martin a dél-koreai Ulsan csapatában az egyik közönség kedvenc, nagy kihívások előtt áll, hiszen csapatával az Ázsiai Bajnokok Ligájában a legjobb nyolc csapat között szerepel, olyan klubokkal együtt, mint a két szaúdi óriás, az al-Hilal és a Cristiano Ronaldót a soraiban tudó al-Nasszr. A kupasorozatban Ádám 5 gólos, ezzel egálban van a portugál világklasszissal.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Gazdag Dániel is jó formában kezdte – illetve folytatta – a Philadelphia Union színeiben az MLS 2024-es kiírását. A napokban 28. születésnapját ünneplő támadó az amerikai bajnokság első fordulójában betalált, ami már a 45. bajnoki gólja volt 2021 óta.
̶P̶o̶e̶t̶r̶y̶ Soccer in Motion#DOOP pic.twitter.com/L2cl68ATZs
— Philadelphia Union (@PhilaUnion) February 26, 2024
A felsorolásban kihagyhatatlan Sallai Roland, aki sérülése óta hétről hétre egyre jobb és jobb teljesítményt nyújt a Freiburgban. A magyar támadó az Európa-ligában két góllal vette ki a részét a Lens elleni heroikus fordításban, amellyel a fekete erdei csapat bejutott a legjobb 16 közé.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Péntek este a Bayern München ellen lépett pályára a magyar támadó, aki kétszer is nagyon közel állt a gólszerzéshez, először fejesét védte hatalmas bravúrral Neuer, majd a kipattanót ollózta rá Sallai, ami a felső lécen csattant.
Ennek ellenére értékes 1 pontot szereztek a címvédő ellen, amellyel továbbra is versenyben van a Freiburg az európai kupaindulásért.
Sallainak ebben a szezonban már nyolc gólja van klubcsapatában, és minden bizonnyal egy jó Eb-szerepléssel új szintre emelheti pályafutását.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: Magyar gólöröm a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők hetedik fordulójában, a G csoportban játszott Magyarország – Szerbia mérkőzésen a Puskás Arénában 2023. október 14-én (Fotó: MTI/Kovács Tamás)