A 16-szoros török bajnok Besiktas csapata Instagram-oldalán kiadott egy közleményt, amelyben bejelentette, hogy megválik 21 éves labdarúgójától, Emirhan Delibastól. A szerződésbontást hivatalosan nem indokolták meg, de a helyi sajtó szerint köze lehet a sportolóról terjedő fotóhoz, melyen a csapat hivatalos mezében látható és mely egy társkereső oldalról került lementésre néhány nappal ezelőtt. Delibas tagadja, hogy övé lett volna a fiók, melyhez tartozó profil egyébként valódi koránál idősebbnek, 24 évesnek tünteti fel a focistát.
A játékos 2003. január 1-jén született, így az új év első napján töltötte be a 21. életévét.
Kapcsolódó tartalom
A török játékos hiányát vélhetően nem érzi meg a csapat, hiszen botránya előtt mindössze egy meccsen lépett pályára, akkor kilenc percet játszott a Kasimpasa ellen 3-1-re elveszített bajnokin januárban. Utánpótlásszinten jobbak a statisztikái, a Besiktas U19-es csapatában 48 meccsen 19 gólja van. A jobbszélsőként és belső középpályásként is bevethető labdarúgó piaci értéke a Transfermarkt szerint 50 ezer euró, azaz 19,4 millió forint.
Az, hogy rátalál-e a szerelem a fiatal focistára, csak idő kérdése, de az bizonyos, hogy már nem a Besiktas játékosaként.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: A Besiktas címere (Fotó: EPA)
Forrás: Mirror