Az olasz bajnokságban az Inter úgy áll kilencpontos előnnyel az élen, hogy egy találkozóval kevesebbet játszott, mint közvetlen üldözője, a második Juventus.
A BL-ben ráadásul veretlenül tudta le a csoportkört Simone Inzaghi vezetőedző együttese, amely ennek ellenére másodikként zárt saját négyesében, így sorsolták össze az E csoportot ugyancsak veretlenül megnyerő Atléticóval.
A madridiak az utóbbi hetekben összehoztak néhány meglepő eredményt, a Király Kupa elődöntőjében például otthon szenvedtek 1-0-ás vereséget az Athletic Bilbaótól, majd a La Ligában szintén egy góllal kaptak ki az Európa-ligában címvédő, de az idény nagy részében a spanyol élvonalban maradásért küzdő Sevilla vendégeként. A keddi BL-ütközetre ugyanakkor kiütéses győzelemmel készült fel Diego Simeone vezetőedző csapata, amely szombaton 5-0-ra verte pályaválasztóként a Las Palmast a bajnokságban.
Mouth-watering ties 🤤#UCL pic.twitter.com/4jTvii8Bnd
— UEFA Champions League (@ChampionsLeague) February 19, 2024
A mostani idényben ugyanakkor idegenben nem nagyon megy a játék az Atléticónak, amelyre kifejezetten nehéz feladat vár Milánóban, az Inter ugyanis saját közönsége előtt a Sassuolótól elszenvedett tavaly szeptemberi bajnoki vereség óta nem veszített tétmeccset, igaz, az Olasz Kupa nyolcaddöntőjében a Bologna hosszabbítás után le tudta gyűrni a kék-feketéket.
Az összecsapásnak tehát a jelenlegi formát figyelembe véve inkább az otthon szereplő Internazionale az esélyese, de az Atlético Madrid habitusát ismerve mindenképpen parázs csatára van kilátás.
A San Siróban 21 órakor kezdődő mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.
A másik kedden kezdődő nyolcaddöntős párharc első felvonásán a PSV Eindhoven látja vendégül a Borussia Dortmundot, s bár papíron a német csapat számít erősebbnek, a közelmúlt eredményei alapján kiegyenlített találkozót is játszhatnak a felek. A holland bajnokságot tízpontos előnnyel vezető eindhoveni együttes a mostani szezonban otthon még nem veszített tétmérkőzést, pedig a BL csoportkörben az Arsenal és a Sevilla is az ellenfelei között volt. A Dortmundnál ugyanakkor döcögni látszik a gépezet, idegenben kiváltképp, a Bundesligában ugyanis 11 meccsen 6 döntetlen mellett csak 4 győzelem jött össze a Borussiának. Az Edin Terzic vezetőedző által irányított német csapat ugyanakkor a BL-ben tisztességesen teljesített, mert bár a csoportkör nyitányán kikapott a Paris Saint-Germain otthonában,
utána több meccset nem veszített, és nyert például Newcastle-ben, valamint az AC Milan vendégeként is.
A PSV és a Dortmund a BL-ben eddig egyszer vívott párharcot, a 2002-es csoportkörben a németek 3-1-re győztek Hollandiában, míg Dortmundban 1-1-es döntetlennel ért véget a találkozó.
A keddi program:
- Internazionale (olasz)-Atlético Madrid (spanyol), 21.00
- PSV Eindhoven (holland)-Borussia Dortmund (német), 21.00
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: MTI/EPA











