Aktuális

Egy utas bőröndjéből másztak elő – sokkoló dolog miatt kellett visszafordulnia a repülőgépnek

Milák Kristóf visszatért

Visszatért a Duna Aréna medencéjébe Milák Kristóf, és elkezdte a felkészülését a július 26-án kezdődő párizsi olimpiára.

A világcsúcstartó olimpiai bajnok úszó körül az elmúlt hónapok teljes csendben teltek, Milák ugyanis teljesen eltűnt a nyilvánosság elől, még a Magyar Úszószövetség sem tudott róla semmit.

Az Index értesülései szerint azonban Milák ismét a medencében edz, és keményen készül a július 26-án induló párizsi olimpiára.

Az edzésmunkája a hírek szerint biztató, az pedig már-már csodaszámba megy, hogy a közel egy éves kihagyása ellenére is milyen jól úszik.

Milák rejtélyes eltűnése folyamatosan téma volt a magyar sportmédiában, magyarázatot a nyilvánosságnak még az úszószövetség sem tudott adni. Az eddig ismert fejlemények szerint a 24 éves sportoló úgy döntött, hogy hosszabb pihenőre van szüksége. A 200 méter pillangó olimpiai bajnoka a két legutóbbi vizes vb-t, a fukuokait és a dohait is kihagyta.

Kapcsolódó tartalom

Sós Csaba szövetségi kapitány és Virth Balázs, Milák edzője korábban elmondta,

az úszó fontolgatta, hogy nem vesz részt a párizsi olimpián.

Egy meg nem nevezett edző szerint azonban, aki állítólag nemrég látta Milákot a Duna Arénában, azt mondta, a versenyző nagyon komolyan gondolja az úszást.

„Meglepődtünk, amikor hétfő reggel megjelent a Duna Arénában. Még jobban akkor, amikor megláttuk, hogy milyen szépen és összeszedetten úszik. Ebből arra következtetünk, hogy hosszú idő után újra találkozik az edzőjével, aki jelenleg a dohai vizes vb-n tartózkodik. Milák nagyon komolyan gondolhatja, hogy öt hónap alatt is olyan formába lendülhet, amellyel az olimpián akár ismét leiskolázhatja az ellenfeleit” – mondta a szemtanú.

Kapcsolódó tartalom

Arról továbbra sincsenek információk, hogy Milák jelenleg milyen időket úszhat. Mindenesetre az jól jel, hogy az eddigi utolsó versenyén, a 10 hónappal ezelőtt rendezett kaposvári országos bajnokságon 200 méteren 1:52,58 percet úszott, ehhez viszonyítva a vizes vb-n aranyérmes japán Honda Tomoru a távon 1:53,88 perces idővel ért a célba. (Forrás: Index.hu)

Kiemelt kép: A győztes Milák Kristóf a 200 méteres férfi pillangóúszás döntője után, eddigi utolsó versenyén a 125. úszó országos bajnokságon Kaposváron 2023. április 20-án. (Fotó: MTI/Derencsényi István)

Ajánljuk még