Megrázó

Elhunyt a Rocky legendás színésze

Szoboszlai Dominik nyerte a Magyar Aranylabdát

Szoboszlai Dominik, a Liverpool és a magyar válogatott labdarúgója érdemelte ki a Magyar Aranylabda-díjat a 2023-as teljesítményéért.

A 23 éves futballista az OTP Bank Liga gólkirályát, a nyáron a Pakstól a Ferencvároshoz igazolt Varga Barnabást előzte meg a voksoláson, harmadikként pedig a Freiburgban futballozó Sallai Roland zárt. A Magyar Aranylabda kategóriában csak magyar játékosra lehetett szavazni függetlenül attól, hogy az illető a hazai bajnokságban vagy külföldön játszik.

Szoboszlai – aki 2023 májusában, még az RB Leipzig játékosaként Német Kupát nyert úgy, hogy a döntőben gólt szerzett – 2020 és 2022 után harmadszor végzett az élen.

A díjat menedzsere, Esterházy Mátyás vette át a nevében.

A legjobb NB I-es játékos versengés első három helyezettje egyaránt magyar válogatott labdarúgó lett: Varga Barnabás mögött ferencvárosi csapattársa, a kapusok között első helyezett Dibusz Dénes végzett másodikként, míg a harmadik a kecskeméti Horváth Krisztofer lett.

Kapcsolódó tartalom

A legjobb edzőnek Marco Rossi szövetségi kapitányt választották meg, az immár magyar állampolgársággal rendelkező szakvezető a Kecskemétet irányító, tavaly győztes Szabó Istvánt előzte meg. Utóbbi mögött a Paks vezetőedzője, Bognár György zárt, akivel a zöld-fehérek őszi bajnokok lettek. A legjobb sportvezetőnek pedig Hajnal Tamást, a Konferencia-liga kieséses szakaszába jutott Ferencváros sportigazgatóját választották.

A magyar futballért dolgozó külföldi szakemberek között ismét Srdjan Blagojevic, a bajnoki bronzérmes Debreceni VSC vezetőedzője végzett az élen két szerb honfitársa, az újpesti Nebojsa Vignjevic és a ferencvárosi Dejan Stankovic előtt.

A Magyar Aranylabda díjat az nb1.hu alapítója és örökös főszerkesztője, a 2012-ben elhunyt Imre Mátyás 1998-ban hívta életre, vagyis az idei volt a 26. alkalom.

A 2023-as díjazottak:

Magyar Aranylabda-díj:

1. Szoboszlai Dominik (RB Leipzig/Liverpool)

2. Varga Barnabás (Paksi FC/Ferencvárosi TC)

3. Sallai Roland (Freiburg)

Legjobb NB I-es játékos:

1. Varga Barnabás

2. Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC)

3. Horváth Krisztofer (Kecskeméti TE)

Legjobb magyar kapus:

1. Dibusz Dénes

2. Demjén Patrik (MTK Budapest)

3. Szappanos Péter (Budapest Honvéd/Paksi FC)

Legjobb magyar edző:

1. Marco Rossi (magyar válogatott)

2. Szabó István (Kecskeméti TE)

3. Bognár György (Paksi FC)

Legjobb magyar labdarúgásért dolgozó külföldi edző:

1. Srdjan Blagojevic (Debreceni VSC)

2. Nebojsa Vignjevic (Újpest FC)

3. Dejan Stankovic (Ferencvárosi TC)

Legjobb magyar sportvezető:

1. Hajnal Tamás (Ferencvárosi TC)

2. Csányi Sándor (MLSZ)

2. Tóth Ákos (Kecskeméti TE)

A Magyar Aranylabda győztesei:

1998: Király Gábor (Hertha BSC)

1999: Király Gábor (Hertha BSC)

2000: Király Gábor (Hertha BSC)

2001: Király Gábor (Hertha BSC)

2002: Lisztes Krisztián (Werder Bremen)

2003: Szabics Imre (VfB Stuttgart)

2004: Gera Zoltán (West Bromwich Albion)

2005: Gera Zoltán (West Bromwich Albion)

2006: Dárdai Pál (Hertha BSC)

2007: Hajnal Tamás (Karlsruhe)

2008: Hajnal Tamás (Borussia Dortmund)

2009: Juhász Roland (RSC Anderlecht)

2010: Dzsudzsák Balázs (PSV Eindhoven)

2011: Juhász Roland (RSC Anderlecht)

2012: Szalai Ádám (1. FSV Mainz)

2013: Huszti Szabolcs (Hannover 96)

2014: Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva)

2015: Király Gábor (Szombathelyi Haladás)

2016: Nagy Ádám (Bologna)

2017: Nikolics Nemanja (Chicago Fire)

2018: Gulácsi Péter (RB Leipzig)

2019: Gulácsi Péter (RB Leipzig)

2020: Szoboszlai Dominik (Salzburg)

2021: Schäfer András (DAC)

2022: Szoboszlai Dominik (RB Leipzig)

2023: Szoboszlai Dominik (RB Leipzig/Liverpool)

Ajánljuk még