Időjárás

Havazással tér vissza az igazi tél, vele együtt erősödik a migrén is – térképen mutatjuk, mi várható

Az úszókapitány elárulta, ki a medence Szoboszlaija és hány érmet vár az idei olimpián

Sós Csaba szövetségi kapitány szerint 24–30 fő között lehet a magyar úszócsapat létszáma a júliusban kezdődő párizsi nyári olimpián, amelyen két érmet, köztük egy aranyat remél. Elmondta, hogy jelenleg nem Milák Kristófot, hanem Kós Hubertet tartja az első számú magyar úszónak, akinek fejlődési képességét a futballválogatott csapatkapitányáéhoz, Szoboszlai Dominikéhoz hasonlította.

A szakember az M1-nek adott interjújában arról beszélt, hogy jelenleg Kós Hubert az első számú magyar úszó. Arra a kérdésre, hogy a tavaly 200 méter háton világbajnok versenyző várományosa-e az aranyéremnek Párizsban, azt mondta, vb-címvédőként mindenképpen esélyes a dobogóra, ráadásul a teljesítményében idén hasonlóan nagy javulás várható, mint 2023-ban.

„Nagy érdeklődéssel várom az idei teljesítményét. Kicsit olyan ő nekünk, mint Szoboszlai (Dominik) a Liverpoolban, róla is azt mondta (Jürgen) Klopp, hogy érdeklődéssel várja a fejlődését”

– fogalmazott Sós Csaba.

Kapcsolódó tartalom

Kós Hubert az Egyesült Államokban, a világhírű Bob Bowman irányításával készül. Ezzel kapcsolatban a szövetségi kapitány azt mondta: a magyar edzők a világ legjobbjai közé tartoznak, Kós Magyarovits Zoltánnál pallérozódott egy évtizedig, vele lett felnőtt Európa-bajnok 200 méter vegyesen, tehát már valaki volt akkor is, amikor kiment.

„Bárki bármit gondol, továbbra is jó a rendszerünk, kitermeli ezeket a tehetségeket, a magyar úszók rendelkeznek a kellő alapokkal”

– jelentette ki Sós Csaba, hozzátéve, hogy Kósra a kinti környezet is hatott, hiszen rendkívül inspiráló, amikor edzésen öt-hat olimpiai- és világbajnok úszik valaki mellett.

Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya a vizes Európa-bajnokságon a római Stadio del Nuotóban, 2022. augusztus 15-én. (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Az interjúban szó esett a veszprémi klubról, amely a kapitány szerint Szokolai László edző vezetésével komoly bázisa lett a magyar úszósportnak. Itt együtt készül az olimpiai ezüstérmes Rasovszky Kristóf, a kétszeres vb-ezüstérmes Betlehem Dávid és a junior Európa-bajnok Sárkány Zalán. Sós azt mondta, Rasovszky kimagasló alakja a nyílt vízi úszásnak és világklasszisa a medencés úszásnak is. „Ebben a három versenyzőben sok van” – tette hozzá a szövetségi kapitány.

Kapcsolódó tartalom

Bízik Milák Kristóf és Hosszú Katinka visszatérésében a kapitány

Hosszú Katinkáról, aki a közelmúltban jelentette be, hogy gyermeke születése után megcélozza a hatodik olimpiáját, Sós Csaba azt mondta, hogy az ő pályafutása egyedi.

„Ez egy igazán pozitív példa, meglátjuk, mire jut. Drukkolok neki!” – fogalmazott.

Az olimpiai és világbajnok Milák Kristóf helyzetéről a kapitány úgy véli, teljesen egyedi, ilyennel még nem találkozott, egyelőre csak kérdőjelek vannak. „Várjuk meg a kifejletet, és utána fogjuk tudni kommentálni. Nincs annyi információm, amennyit szeretnék. Ilyen tehetséget ritkán látni a vízben, bízom a visszatérésében, nagyon várjuk, hiányzik, élményt nyújtott minden egyes versenyzése” – tette hozzá.

Kapcsolódó tartalom

A 2024-es év sűrű lesz úszásban is: februárban Dohában világbajnokságot, június közepén Belgrádban Európa-bajnokságot rendeznek, majd következik az olimpia.

„A világbajnokság sehogy nem illik bele a képbe, de kénytelenek vagyunk részt venni rajta, mert a váltók már csak itt kvalifikálhatnak. Csúcsforma egyszer van egy évben, ugyanakkor nem lehet félvállról venni, mégis csak egy világbajnokság. Az Eb belefér a felkészülésbe, de nem a csúcsokról fog szólni, bár ezzel más nemzetek is így lesznek” – mondta a kapitány. Kitért arra is, hogy a magyar úszóbajnokság áprilisban lesz, amikor egy nemzetközi A kategóriás versenyt rendeznek.

Kiemelt képen: A későbbi második helyezett Kós Hubert a 200 méteres férfi vegyesúszás döntőjében a rövidpályás országos bajnokságon a kaposvári Csík Ferenc Versenyuszodában 2022. november 16-án  (Fotó: MTI/Vasvári Tamás).

Ajánljuk még