Aktuális

Elfogták a 13 éves telefonbetyárt, aki több száz bomba robbantásával fenyegetőzött

Dibusz elárulta, mennyi esélye van a Fradinak a Konferencia-ligában

A magyar válogatott Dibusz Dénes szerint két remek hangulatú mérkőzés vár a Ferencvárosra a labdarúgó Konferencia-liga egyenes kieséses szakaszának első párharcában, ahol a magyar bajnok a nyolcaddöntőbe jutásért a görög Olimpiakosszal találkozik.

„Egyelőre sötétben tapogatózunk, mert nem nagyon követtük ősszel azokat a csapatokat, amelyek a sorsoláson potenciális ellenfelek voltak” – árulta el az M1 aktuális csatorna megkeresésére a párosítás hétfői elkészítése után a kapus.

Kapcsolódó tartalom

Ugyanakkor hozzátette, az Olimpiakosz korábbi meccseiből pár jelenetet láttak, mert a leendő rivális a Cukarickivel és a Genkkel – a Ferencváros két csoportellenfelével – is játszott előzőleg, a klubot pedig „nem kell bemutatni”, mert sok éven át uralta a görög bajnokságot. A felvételekre utalva azonban úgy vélekedett, azokból nem igazán lehet messzemenő következtetéseket levonni, mert a mérkőzéseket még az idény elején rendezték.

„Az Ajax mellett talán a második legnagyobb nevű ellenfelet kaptuk, amelynek nagyszerű szurkolótábora van, így biztosan jó hangulat lesz mindkét összecsapáson” – jelentette ki Dibusz a február 15-i, athéni, valamint a február 22-i budapesti visszavágóra utalva.

Kiemelte, a riválist tapasztalt, válogatott játékosok erősítik, így kíváncsi, mire mennek ellenük.

Meglátása szerint az Olimpiakosz labdarúgóinak plusz motivációt adhat a tény, hogy a sorozat döntője május 29-én éppen Athénban lesz, mert az előző idényben az Európa-ligában nekik is ott volt a fejükben a gondolat, hogy fináléba kerülés esetén Budapesten léphetnének pályára.

Kapcsolódó tartalom

„Idén tavasszal a Leverkusen elleni Európa-liga párharcra elfogytunk, beleszaladtunk egy nagyon komoly sérüléshullámba. Abban bízom, hogy ez most elkerül bennünket, mert ha teljes lesz a keretünk, ötven százalék esélyt adok a továbbjutásra” – fogalmazott a magyar válogatott kapus.

A Ferencváros az F csoportban végzett másodikként, míg görög ellenfele az Európa-liga A csoportjának harmadik helyezettjeként került át a Konferencia-ligába.

Kapcsolódó tartalom

Az egyenes kieséses szakasz első körében a nyolcaddöntőbe jutás a tét, az Európa-ligában csoportharmadik együttesek mellé egy-egy Kl-csoportmásodik gárdát sorsoltak és utóbbiak voltak a kiemeltek, azaz ezek a csapatok játszhatják hazai pályán a visszavágót. Azonos országból érkező klubok nem kerülhettek össze.

Ajánljuk még