„Különleges pillanat volt, ahogy hetven évvel ezelőtt a magyar válogatott legyőzte a híres angol csapatot. Abban az időben egy ilyen pozitív élmény nagyon fontos volt a magyar népnek. Ha a magyar futball történetét nézzük, ez az a mérkőzés, amire mindenki a leginkább büszke” – mondta a Duna délelőtti magazinműsorában az M4 Sport csatornaigazgatója.
Székely Dávid hozzátette, hogy ilyen sikert senki sem várt a magyar csapattól, hiszen a futballt „kitaláló” angolok ekkor már 90 éve veretlenek voltak a Wembley-ben. Kiemelte azt is, hogy az Aranycsapat is rendkívül felkészülten, jó fizikai formában lépett pályára és kiváló taktikát is választottak, az akkor újdonságnak számító 4-2-4-es felállással az angolok nem tudtak mit kezdeni.
Kapcsolódó tartalom
A történelmi sikerről a közmédia csatornái is megemlékeznek november 25-én. Az Aranycsapatról és kivételes sportolóiról szóló dokumentum- és életrajzi filmeken kívül tematikus műsorokban idézik fel a mérkőzés politikai és történelmi hátterét, továbbá az M4 Sporton újra megnézhetik az 1953-as legendás összecsapást 9:40-től, a Kossuth Rádióban pedig meghallgathatják az eredeti időpontban, 15:17-től a rádióközvetítést Szepesi György utánozhatatlan hangjával.
Az M4 Sport csatornaizgatója a mérkőzés napjainkig ható jelentőségéről azt mondta: „A 6:3 szerintem a reményt adja a magyar embereknek. Bár a magyar labdarúgó-válogatottnak még ezután is voltak szép sikerei, mégis hosszú évekig nem nagyon volt focink. A 6:3 ekkor is reményt adott, hogy majd újra jön egy ilyen siker, és a közelmúltban akadtak is felejthetetlen eredményei a Rossi-csapatnak. Reménykedem abban, hogy jövőre az Európa-bajnokságon a mostani válogatott elér olyan eredményt, amelyre hasonlóan tudunk majd hetven év múlva visszaemlékezni.” Az M4 Sport közvetíti a 2024-es németországi Európa-bajnokságot, a mérkőzéseket, a magyar válogatott szereplését a közmédia sportcsatornáján követhetik majd.
A teljes beszélgetés újranézhető a Család-barát Médiaklikk-oldalán.
A legendás 6:3 hetvenedik évfordulóját ünnepli a közmédia november 25-én.
Család-barát, a mindennapjaink része – hétköznaponként 9:35-től a Dunán.
Fotókredit: MTVA/Csöndör Kinga