Aktuális

Orbán Viktor az Egyesült Államokba látogat, Donald Trump is fogadja

Szoboszlai csodagóljaitól és pálinkázásától hangos a brit sajtó

| Szerző: hirado.hu
Nem mentek el szó nélkül Szoboszlai Dominik Montenegró elleni teljesítménye mellett az angol sajtóban. A sporthírportálok szuperlatívuszokban írnak a magyar válogatott csapatkapitányáról, aki két briliáns találattal vette ki a részét Marco Rossi csapatának fölényes győzelméből.

A brit sajtóban komoly visszhangja van Dominik fantasztikus játékának. A Daily Mail például a következőt írta: „A liverpooli Szoboszlai Dominik hihetetlen szólógólt lő, miközben bebőrözi az egyik védőt, majd elviszi a labdát a másik mellett, hogy aztán a harmadikat is kicselezve beverje az elsőt a két gólja közül, 3-1-es győzelemre vezetve Magyarországot Montenegró ellen.”

Több sportoldal egyenesen hősnek nevezi a „briliáns” középpályást, és persze több portálon is megjelent az a videó, amelyen a Szoboszlai fenékig ürít egy pálinkásüvegcsét a szurkolók körében a Puskás Arénában.

Kapcsolódó tartalom

„Szoboszlai Dominik feledhetetlen duplával vezette ki Magyarországot a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokságra.

A Liverpool középpályása, karján a csapatkapitányi szalaggal oroszlánrészt vállalt válogatottja Montenegró elleni győzelmében a Puskás Arénában. A három pont, plusz a 2-2-es szerb döntetlen Bulgária ellen azt eredményezte, hogy Magyarország megnyerte a G csoportot” – kezdi méltatását Jake Byliss, a Liverpool Echo munkatársa, majd hozzáteszi:

„Az 1-0-ra elveszített első félidő után a 23 éves klasszis becselezte magát a tizenhatoson belülre, átfűzte magát több védőn, majd lapos lövést küldött a hosszú sarokba. A Puskás Arénában kaotikus jelenetek alakultak, de Szoboszlai még korántsem fejezte be. Szinte azonnal a középkezdés után megindult a bal szélen, remek remekül kényszerítőzött Ádám Martinnal, majd a rövid sarokba lőtt. Végül a harmadik gól is az ő szabadrúgása utáni kipattanóból született, Nagy Ádám jóvoltából.”

A lap statisztikai adatokkal is méltatja Szoboszlait, akinek

71 sikeres passz, 3 kialakított helyzet, 4 sikeres csel és 13 megnyert párharc lett a mérlege.

A végén nem maradt el a poén: a rövid videó Szoboszlai „kirándulásáról” a tribünre a szurkolók közé, akik megkínálták egy üvegcse pálinkával, amit a hős – ahogy kell – húzóra felhajtott.

Kapcsolódó tartalom

Szoboszlai fintora azért elárulta, hogy a játékos nincs hozzászokva a röviditalokhoz. Az újságíró megjegyzi, hogy a németországi lesz Szoboszlai első Eb-je, mivel a két évvel korábbit sérülése miatt csak kívülről nézhette. Továbbá, hogy november 25-én, szombaton a Liverpool idegenben a Manchester Cityvel csap össze a Premier League legnagyobb rangadóján, a csapatban természetesen Szoboszlaival.

A This Is Anfield sportportál a következő címmel nyitott: Szoboszlai Dominik három perc alatt két sokkoló gólt vágott, majd ledöntött egy felest!

„A hős Szoboszlai előbb csütörtökön két gólpasszal biztosította be Magyarország kijutását az Európa-bajnokságra Bulgária ellen, majd vasárnap előkészítőből gólvágóvá lépett elő a G csoport utolsó meccsén. A Liverpool 60 millió fontos nyári igazolása magára vállalta a fordítást, és

két briliáns góljával szinte egymaga nyerte meg a mérkőzést”

– olvasható a lap hasábjain.

Kapcsolódó tartalom

Az élő sporteredményeket közlő Flashscore.com Szoboszlai teljesítményét észbontóan magas érdemjeggyel, 9,9-cel osztályozta, a játékost természetesen a meccs emberének is választották. Mögötte a sorban Nagy Ádám (8,1), Ádám Martin (7,9) és Dibusz Dénes (7,8) következik.

A szintén élő sporteredményekkel foglalkozó Sofascore.com és a Whoscored.com oldala nem aprózta el az osztályzatot: Szoboszlai náluk egyenesen tízest érdemelt ki.

Forrás: Index

A kiemelt képen Szoboszlai Dominik. (Forrás: MTI)

Ajánljuk még