Rendkívüli

Az Index szerint rendkívüli kormányülést tartanak Sopronbánfalván

Idegenben is megőrizte veretlenségét a Ferencváros a belga katlanban

| Szerző: hirado.hu
A Ferencváros gól nélküli döntetlent játszott csütörtökön Genk otthonában a labdarúgó Konferencia-liga csoportküzdelmeinek harmadik fordulójában. A kemény és harcos, de sok szabálytalansággal és egy belga kiállítással tarkított összecsapáson mindkét gárda egy-egy kapufáig jutott el.

Kapcsolódó tartalom

Mindkét együttes rendkívül fegyelmezetten és keményen állt bele a meccsbe, sok volt az egy az egy elleni párharc, az ütközés és szabálytalanság.

Ebből kifolyólag a kapusoknak szinte semmi dolguk nem akadt, egy-egy veszélyesebb akció alakult ki mindkét oldalon.

Végeredmény: Genk – Ferencváros 0–0

90+3. perc: Jogos volt a VAR-vizsgálat, mely után a játékvezető felmutatja a piros lapot Arokodarénak! Tíz emberre fogyatkozik a Genk az utolsó percekre.

90. perc: Abu Fani szorul ápolásra, miután a genti Arokodare utánarúgott és eltalálta a bal bokáját. Ápolás közben ezért a VAR-ral azt vizsgálják, nem kellett volna-e piros lapot adnia (sárga helyett) a játékvezetőnek.

82. perc: Ramírez helyett Pászka Lóránd érkezik a pályára, ezzel Sztankovics kihasználja a negyedik cseréjét is.

81. perc: Abu Fani jobb oldalról beívelt szögletét Owusu a jobb kapufára rúgja, majd onnan a belga kapus hátára pattan a labda! A kipattanóra Arokodare startolt rá, és csak a gólvonalról mentett. Ez volt a Fradi legnagyobb helyztete a második játékrészben!

75. perc: Kettős csere a Genknél, fáradnak ők is. Zequiri helyett Arokodare, Bonsu Baah helyett Yira Sor áll be az utolsó negyedórára.

73. perc: Lisztes Krisztián érkezik a pályára, Pesics helyére, akinek ma nem ment a játék.

72. perc: Sigér és Paintsil összekapása után sárga lapot kap Sztankovics edző egyik segítője.

67. perc: Owosu máris kapura tört, de a belga 16-os sarkáról a kapu fölé lőtt.

65. perc: Sztankovics harmadszor is cserél: Kwabena Owosu léphet pályára Zachariassen helyére. Mindeközben a belgák még egyszer sem cseréltek.

Egy óra játék után továbbra is rendkívül kiegyenlített a küzdelem: mindkét csapat igyekszik, erőltetett támadásokat indít, de eddig egyik gárda sem tudott betalálni a kapuba.

59. perc: Pesics szemfüles indítása után Zachariassen ugrott ki, egyedül vezethette rá Vandevoordtra, de a belga kapus a földön ülve, jobb karral hárított. Újabb nagy FTC-helyzet maradt ki! Két perccel később Paintsil vezethette rá a labdát a ferencvárosi kapura, de Dibusz bravúrral hárított.

57. perc: ferencvárosi kis szöglet után Abena fejelt, de a labda elkerülte a belga kaput.

51. perc: A hiperaktív Paintsil támadást indít egy ferencvárosi sarkazást elcsípve. Ezután Munoz jobblábas beadását Zeqiri hét méterről előredőlve fejeli, egyenesen Dibusz ölébe. Ez nagy helyzet volt!

46. perc: elkezdődött a második félidő. Sztankovics edző kettőt is cserélt: Ben Romdhane érkezett Botka helyére, a megsérült Cissé helyett pedig Abena folytatja.

Hajdú B. István értékelése szerint két egyforma képességű, jó csapat küzd a pályán, így megérdemelt a 0–0-s döntetlen állás. A belgák, bár volt néhány ígéretes támadásuk, eddig nem tudták megbontani az FTC jól működő, zárt védelmét.


Vége az első félidőnek, Genk – Ferencváros 0–0

45+2. perc: A játékvezető lefújja az első félidőt.

44. perc: Dibusz újabb nagy védésre kényszerül, ezúttal Munoz lövését hárítja.

41. perc: Paintsil lövése csattan a ferencvárosi kapufán – ez meleg helyzet volt!

38. perc: Botka Endre kap sárga lapot, amiért odarúgott az egykori Fradi-játékos Paintsilnek.

37. perc: A Genk támadása közben Zequiri középen lerántotta Mmaét. Ezután hiába fejelte a bal kapufára a labdát, a játékvezető szabadrúgást fújt kifelé, az FTC javára.

A labdabirtoklási arány a Genk javára 54:46, de a kialakított helyzetek alapján inkább a Fradi van enyhe fölényben.

30. perc: Abu Fani  szabadrúgásával Sigér Dávidot találta meg, aki mellel levette a labdát, majd közvetlen közelről, 6 méterről a belga kapus kitárt karja alá rúgta. Ez volt eddig a mérkőzés legnagyobb helyzete!

29. perc: Arteaga kapja a meccs első sárga lapját, a mellette kiugrani próbáló Zachariassen lerántásáért. Jogos a lap!

25. perc: Marquinhos egy lecsorgó labdát kissé balról, 11 méterről lőtt a belga kapu felé, de Vandevoordt kapus vetődve megfogta.

23. perc: Ramírez adhatta be az FTC első szögletét, melyet Zachariassen harcolt ki. A labda nem jutott el a csapattársakig, felszabadítottak a belgák.

Egy perccel később már a belgák rúghattak szögletet, de el-Hannusz gyakorlatilag belerúgta a labdát Dibusz Dénes ölébe, aki jól védte a rövid sarkot.

Az első 20 perc mindkét csapat részéről az erőfelmérés, tapógatózás jegyében telt. A Genknek és a Fradinak is voltak már helyzetei (bár kapura tartó lövése egyiknek sem), de egyelőre nem túl nagy iramú a mérkőzés.

12. perc: Ramírez bal oldali beadását blokkolták a belga védők, de Munoz az akciót indító Marquinhoshoz fejelte a labdát, a brazil középről fölé lőtt – de az asszisztens lest fújt.

7. perc: Heynen szabadrúgása után a kipattanó labdát Bonsu Baah lőtte mintegy 18 méterről a ferencvárosi kapu fölé.

A 3. percben Sztavrev jatékvezető végre útjára engedte a labdát.

33. másodperc: A játékvezető megállítja a játékot, a belga szurkolók ugyanis több pirotechnikai eszközt dobtak be a pályára, melyeknek füstjétől gyakorlatilag nem lehet látni.

Kivonultak a csapatok a középkezdéshez. A magyar bajnok ezúttal arany-feketében, míg a belgák a szokásos kék-fehér szerelésükben lépnek pályára.


A kezdő sípszó előtt

A ma esti mérkőzést az északmacedón Alekszander Sztavrev vezeti.

Dragon Ball a genki stadionban!

Tűzijátékkal és egy gigantikus élőképpel várta a hazai szurkolótábor a csapatokat a Genk és a Fradi Konferencia-liga mérkőzésén csütörtök este. Az ultrák a legendás japán rajzfilmsorozat a Dragon Ball egyik főszereplőjét, Vegitát ábrázolta, aki a főhős Songoku egyik nagy ellenfele.

Kapcsolódó tartalom

Megvan a Fradi kezdőcsapata!



A
Ferencváros kezdő emberei: Dibusz – Botka, S. Mmaee, I. Cissé, Ramírez – Abu Fani, Sigér – Makreckis, Zachariassen, Marquinhos – Pesics
Vezetőedző: Dejan Sztankovics

A KRC Genk kezdőcsapata: Vandevoordt – Munoz, McKenzie, Cuesta, Arteaga – Paintsil, Galarza, Heynen, El-Hannusz – Bonsu Baah, Zeqiri
Vezetőedző: Wouter Vrancken

Varga Barnabás sérülés miatt nem játszhat

Mint arról az M4sport.hu is beszámolt, a Ferencváros és a magyar válogatott centere, Varga Barnabás megsérült az NB1 hétvégi fordulójában, a Diósgyőr ellen. Varga a nyáron szerződött a Fradihoz, és ebben az idényben 19 meccsen már 17 gólja és 7 gólpassza van. A válogatottban ősszel a szerbek ellen mindkét mérkőzésen betalált, de a litvánok ellen is eredményes volt. A sérült játékos helyett Alekszandar Pesics kapott helyet a Fradi támadósorában.

Az M4 Sportnyak nyilatkozott a volt magyar válogatott, aki mindkét csapatot jól ismeri

A helyszínen nézi végig a ma esti mérkőzést Tőzsér Dániel, aki összesen 161 tétmérkőzésen játszott a Genkben, amelynek csapatkapitánya is volt. A 31-szeres magyar válogatott – aki az FTC színeiben 63 alkalommal lépett pályára – az M4 Sportnak elmondta, hogy mit vár a csütörtök esti találkozótól.


A csoportelsőség a tét

Két forduló után a Ferencváros és a Genk 4–4 ponttal áll az F csoport élén. A ma esti mérkőzés nagy kérdése: vajon melyik csapat áll a csoport élére?

Kiemelt képen: Sigér Dávid (FTC, j) és Maarten Vandevoordt, a belga csapat kapusa a labdarúgó Konferencia-liga csoportkör harmadik fordulójában játszott Genk – FTC mérkőzésen a genki Cegeka Arénában, 2023. október 26-án. (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Ajánljuk még