Az andalúziai klub vasárnap este köszönte meg a 62 éves szakember eddigi munkáját, miután az együttes – minden versenysorozatot figyelembe véve – 11 mérkőzésből öt döntetlen és négy vereség mellett csupán kettőt nyert meg.
Kapcsolódó tartalom
A spanyol élvonalban szombaton csak 2-2-es döntetlent játszott a Sevilla a Rayo Vallecanóval, a Bajnokok Ligája főtábláján pedig sem a francia Lens-t, sem pedig a holland PSV Eindhovent nem tudta legyőzni.
Mendilibar idén márciusban vette át a Sevilla irányítását, amely május 31-én a Puskás Arénában tizenegyespárbajban legyőzte az AS Romát az El-döntőben, és ezzel rekordot jelentő, hetedik alkalommal hódította el a trófeát.
Kiemelt képünk: José Luis Mendilibar, a spanyol Sevilla vezetőedzője a csapat edzésén a labdarúgó Európa-liga döntője, a Sevilla – AS Roma mérkőzés előtti napon a budapesti Puskás Arénában 2023. május 30-án. (Fotó: MTI/Illyés Tibor)










