A Ferencváros vezetőedzője szerint tisztelni kell az ellenfelet
A magyar bajnok a párharc első felvonásán, idegenben 4:0-ás győzelmet aratott, így a Groupama Arénában sorra kerülő visszavágó formalitásnak tűnik, Máté Csaba ugyanakkor hangsúlyozta, tisztelniük kell az ellenfelet.
„A Zalgiris sokkal jobb csapat, mint a máltai volt az előző körben. Az első mérkőzésen láthattuk, hogy egy hiba, egy tizenegyes, egy kiállítás milyen mederbe terelhet egy mérkőzést. Nem szabad hagynunk az ellenfelünknek,
hogy elhiggye, lehet esélye esetleg csodát tenni”
– fogalmazott a szakvezető.
Adama Traoré, a Ferencváros játékosa (jobbra) gólt fejel a Hamrun Spartans FC elleni Konferencia-liga selejtezőn a Groupama Arénában. (Fotó: MTI/Illyés Tibor)Az új igazolás továbbra is szárnyal
Az előző bajnoki idény gólkirálya, a Paksról szerződtetett Varga Barnabás eddigi
tíz fellépésén tízszer volt eredményes a zöld-fehéreknél.
„ Nagyon örülök, hogy sikerült átmentenem a formámat az előző szezonról, szerencsére nincs nagy különbség, hasonló dolgokat kérnek itt is tőlem, csak a védekezésből kell jobban kivennem a részem. A hazai meccseket kezdem megszokni, egyetlen másik stadionhoz sem lehet hasonlítani a Groupama Arénát, nagyszerű érzés ilyen hangulatban játszani” – mondta a válogatott támadó.
A ferencvárosi Adama Traoré (balra) és Varga Barnabás (középen) a Hamrun Spartans FC elleni Konferencia-liga selejtezőn a Groupama Arénában. (Fotó: MTI/Illyés Tibor)Az előny most is tetemes
A magyar bajnok az ír Shamrock Rovers, majd a máltai Hamrun Spartans ellen is legalább négygólos előnyről várta a második felvonást, amelyet ugyancsak megnyert.
Most sem lehet más a célja hazai közönség előtt, minthogy
kettős győzelemmel biztosítsa sorozatban ötödik csoportkörös szereplését.
Kapcsolódó tartalom
Féltucat gólos főpróbával hangolt a visszavágóra a magyar bajnok
A zöld-fehérek 2020-ban a Bajnokok Ligája, 2019-ben, 2021-ben és tavaly pedig az Európa-liga főtábláján futballoztak, így a korai BL-selejtezős búcsút követően – a feröeri Klaksvík meglepetésre kiejtette a magyar bajnokot – egyértelmű cél volt, hogy legalább a harmadik számú sorozatban, a Konferencia-ligában összejöjjön az őszi folytatás.
A Ferencváros remek főpróbát tartott, ugyanis egy félidő alatt hat gólt szerezve 6:1-re verte a Paksot. Máté Csaba vezetőedző irányításával kifejezetten hatékony a csapat támadójátéka, mivel a
legutóbbi nyolc meccsén harmincszor volt eredményes,
ráadásul csupán egyszer nem sikerült két gólt szereznie.
A tízszeres litván bajnok szintén gólgazdag győzelemmel hangolt az összecsapásra, vasárnap 4:1-re verte a bennmaradásért küzdő Dziugas Telsiai együttesét, azonban így is hatpontos hátránnyal második az FK Panevezys mögött.
Kapcsolódó tartalom
A közös múlt is a Fradi mellett szól
A Ferencváros alig két éve a BL-selejtezőben kettős győzelemmel (3:1, 2:0) jutott túl a Zalgiris Vilniuson. A magyar csapat ezen kívül még egy alkalommal találkozott litván riválissal, 2019-ben a Südava ellen is veretlenül lépett tovább az El-selejtezőben.
A Zalgiris az FTC előtt kétszer találkozott magyar ellenféllel, 2002-ben kiejtette a Budapest Honvédot az Intertoto Kupában, de a kispestiek 2019-ben visszavágtak az El-selejtezőben.
A Groupama Arénában 20 órakor kezdődő mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.
A kiemelt képen a Ferencváros játékosai. (Forrás: MTI)










