Aktuális

Egy utas bőröndjéből másztak elő – sokkoló dolog miatt kellett visszafordulnia a repülőgépnek

A Fradi kiütötte litván ellenfelét, meggyőző játékkal jutott be a Konferencia-liga csoportkörébe

Ferencváros bejutott a labdarúgó Konferencia-liga csoportkörébe: a magyar bajnok a selejtező negyedik fordulójának csütörtöki visszavágóján 3-0-ra nyert a litván Zalgiris Vilnius ellen, így kettős győzelemmel lépett tovább.

A zöld-fehérek Adama Traoré révén már a negyedik percben megszerezték a vezetést, a 42. percben pedig Varga Barnabás büntetőből növelte az előnyt. A fordulást követően, a 48. percben a Litvániában is duplázó Traoré volt megint eredményes, és ezzel beállította a végeredményt. Az első mérkőzést, egy hete 4-0-ra nyerte a magyar csapat.

A Ferencváros sorozatban az ötödik idényében lesz érdekelt egy európai kupasorozat főtábláján. A csoportkör sorsolását pénteken 14.30-tól rendezik Monte-Carlóban.

48. perc: ismét Traoré lépett ki a védők közül, majd nyolc méterről higgadtan a jobb alsóba helyezett (3-0).

Nem kellett sokat várni arra, hogy a múlt heti első felvonáson Litvániában 4-0-s győzelmet arató Ferencváros eldöntse a párharcot, Traoré a 4. percben betalált, a hazai szurkolók pedig rá is zendítettek az „Európa vár”-kezdetű dalra. A vezetés megszerzése után is megmaradt a Ferencváros fölénye, de ez sokáig nem mutatkozott meg újabb helyzetekben.

A vendéglátók aztán nem sokkal a szünet előtt növelték előnyüket, a Paksról szerződtetett NB I-es gólkirály, Varga új csapatában a 11. mérkőzésén a 11. gólját szerezte, ahogy Litvániában, ezúttal is büntetőből volt eredményes.

A második félidőt is gyors góllal kezdte az FTC, a párharc első felvonásán is duplázó Traoré volt újfent eredményes.

Három perccel később újra tombolt a közönség, a szünetben csereként pályára lépő, Litvániában szintén padról érkezve eredményes Pesic talált be némi szerencsével, de VAR les miatt érvénytelenítette a találatot.

Nem sokkal később Traoré is lesről talált be, ezt követően azonban alaposan visszavett a tempóból a hazai csapat, a cserék pedig nem hoztak áttörést. A hajrában a Ferencvárosnak volt egy-egy nagyobb lehetősége, de ezek kimaradtak, így az eredmény nem változott.

Kiemelt képünk: A ferencvárosi csapat játékosainak gólöröme a labdarúgó Konferencia-liga negyedik selejtezőfordulójának második, Ferencvárosi TC és a litván Zalgiris Vilnius mérkőzésén a Groupama Arénában 2023. augusztus 31-én. (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Ajánljuk még