Verstappen mögött a szintén kétszeres vb-győztes spanyol Fernando Alonso végzett másodikként az Aston Martinnal, míg a harmadik helyen Pierre Gasly, az Alpine francia versenyzője zárt.
Gasly annak köszönhette második dobogós eredményét az Alpine színeiben, hogy a Red Bull mexikói pilótája, Sergio Pérez utólag 5 másodperces időbüntetést kapott boxutcai sebességtúllépés miatt.

A rajt után azonnal eleredt az eső, és ahogy a mezőny az első kör végéhez ért, már a vizes aszfalton próbálták pályán tartani az autókat a versenyzők. Verstappen megőrizte az első helyet, Lando Norris (McLaren) volt a második, míg George Russell (Mercedes) a harmadik.
A kör végén többen kereket cseréltek, sokan viszont nekivágtak a második körnek is a száraz pályára alkalmas gumikkal, de ők is hamar belátták, hogy a kerékcsere elkerülhetetlen.
Miután a mezőny majdnem minden tagja járt a boxban, Pérez állt az élen, de az ötödik helyre visszaeső Verstappen rohamtempóban kezdte megelőzni a riválisokat és kisvártatva már csapattársa nyakán loholt. Az eső elállt, így sorra következtek az újabb kerékcserék, melyek során Verstappen átvette a vezetést Péreztől, harmadiknak pedig Alonso sorolt be, de rövidesen a biztonsági autó mögött kellett folytatniuk a körözést, miután Logan Sargeant (Williams) a falnak csapta a versenyautóját.
A verseny a 22. körben folytatódhatott, és a következő húsz körben az élmezőnyben nem történt változás: Verstappen magabiztosan tartotta a vezető pozíciót, Pérez és Alonso pedig a második és harmadik pozíciót őrizte.
A 46. és az 50. kör között a dobogós helyeken száguldók autóin ismét kereket cseréltek. Verstappen továbbra is vezetett, Pérez második volt, míg Alonsónak elrontották a boxkiállását, a spanyol így visszaesett a negyedik pozícióba.
A mezőny korelnöke két fordulóval később, a nyitható hátsó szárny segítségével meg tudta előzni Carlos Sainz Ferrariját, ezzel visszaszerezte a dobogós helyet.
Nyolc körrel a leintés előtt hatalmas eső zúdult a pályára és környékére, a versenybíróság pedig emiatt piros zászlóval félbeszakította a viadalt.
Alonso ekkor már második volt, mert megelőzte a célegyenes végén hibázó Pérezt.
Az újraindítást követően Verstappen nem hibázott, Pérez viszont a büntetése miatt le kellett, hogy mondjon a dobogós pozícióról, amelyet így a 12. rajthelyről indulva remekül versenyző Gasly szerzett meg.
Max Verstappen megállíthatatlanul halad harmadik vb-címe felé, előnye jelenleg 138 pont a csapattársával, Pérezzel szemben.
Kiemelt képen: Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője szezonbéli 9. győzelmét ünnepli a Forma–1-es világbajnokság Holland Nagydíja után Zandvoortban, 2023. augusztus 27-én. (Fotó: MTI/AP/Peter De Jong)