A világ minden táján lázba hozta a sportrajongókat a budapesti atlétikai világbajnokság. A világ harmadik legnagyobb sporteseményére turisták ezrei érkeztek, hogy szurkoljanak az indulóknak.
A versenyek Budapest belvárosának legszebb részein zajlanak. A rendkívüli sportteljesítmények mellett különleges, világszínvonalú látvány- és programelemekkel, zenével és fesztiválhangulattal is várják a közönséget.
„A világbajnokságnak kiemelten fontos célja, hogy megmutassa Magyarországot és a magyar fővárost a világnak ”
– erről Németh Balázs beszélt az M1 Híradónak. A világbajnokság rendezéséért felelős cég vezérigazgatója kiemelte: a magasban futó kábelkamera-rendszer a város panorámáját is megmutatja a nézőknek. A gyaloglás korábbi útvonala kibővül és a vb országimázs építő ereje a hétvégén teljesedik ki, amikor a maratoni számok útvonalát végigkísérve Budapest legszebb nevezetességeit csodálhatják meg a szurkolók és világszerte nézők milliói is.
Kapcsolódó tartalom
Alig pár perccel azután, hogy a világ egyik legszebb pályáján a világ legjobb maratonistái lefutották a negyedik körüket, ugyanazon az útvonalon kezdődik a Hősök Futása. A versenyen bárki rajthoz állhat. Az elmúlt napok rekkenő hősége és a hétvégén várható kánikula miatt a szervezőbizottság az utcai versenyek alatt is gondoskodik a nézők megfelelő vízutánpótlásáról, az Országos Mentőszolgálat pedig nagy erőkkel lesz jelen a versenyhelyszíneken.
„Ott lesznek a mentőautók, gyalogos elsősegélynyújtók, speciális ellátóhelyek, ambulanciák a verseny, illetve a közönség területének minden pontján. Mindenkit arra kérünk, hogy vigyázzon magára, igyon sok folyadékot, lehetőleg ásványvizet folyamatosan kortyolgassa. Védje a fejét a közvetlen napsugárzástól és csak akkor induljon el a Hősök Futásán, hogyha egészséges és felkészült erre az erőpróbára” – mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
Kapcsolódó tartalom
Orbán Viktor miniszterelnök reggel a Kossuth Rádióban arról beszélt:
az atlétikai világbajnokságnak helyet adó létesítmény fantasztikus és barátságos, a sportolók pedig viszik Magyarország jó hírét a világban.
„Most a külföldiek mondják nekünk, hogy egész szép arcunk is van, jól is tudunk viselkedni, jó házigazdák vagyunk, ez egy rendes ország, ahol mindenkit szívesen fogadnak, egy barátságos ország és mondjuk ki nyugodtan, hogy egy olyan ország, ahol a szeretetnek a keresztény gyökerei még léteznek és ezért vadidegen felebarátok is részei lehetnek a magyar közösség erejének legalább egy hét erejéig. Ez nagy dolog a világ nem minden országában van így” – fogalmazott a rádióinterjúban Orbán Viktor.
Az atlétikai világbajnokság maratonfutásán szombat reggel 7 órakor a nők, vasárnap pedig a férfiak állnak rajthoz a Hősök terén, ahonnan az Andrássy úton és a Lánchídon keresztül jutnak Budára, majd egy kis kör után ugyanazon az útvonalon térnek vissza a kiindulási pontra.
Kiemelt kép: MTI/Derencsényi István










