Időjárás

Van, ahol már szakad a hó, visszatért a tél – térképen mutatjuk, mi várható

Schmidt Ádám: Lélegzetelállító az atlétikai vb hangulata

Lélegzetelállítónak nevezte a budapesti atlétikai világbajnokság első délelőttjének hangulatát Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a Nemzeti Atlétikai Központ előtt tartott sajtótájékoztatón szombaton.

A vb kormánybiztosa elmondta, izgalmas, mozgalmas vb-kezdeten vannak túl, mivel reggel a vihar miatt nem várt fordulat történt, csúszással kezdődött a műsor. Kiemelte, köszönet a nemzetközi szövetség illetékeseinek, a szervezőbizottságnak és a meteorológusoknak, hogy sikerült gördülékenyen kezelni a helyzetet.

„Borúra derű jött” – hangsúlyozta, jelezve, a 20 kilométeres gyaloglás indulói „el voltak ájulva” a fogadtatástól és a versenyzői élménytől. „A stadionban pedig gyakorlatilag telt ház volt, lélegzetelállító a hangulat” – fogalmazott.

Kapcsolódó tartalom

Németh Balázs, a vb-t szervező Budapest 2023 Nzrt. vezérigazgatója köszönetet mondott többek között az önkénteseknek, akik a szakadó esőben is kitartottak. „Tudtuk, hogy kilenc napon át nem lehet szerencsénk az időjárással, és minden forgatókönyvre felkészültünk” – jelentette ki.

Hozzátette, flottul ment az átállás, és a tervek szerint 18 órakor elkezdődhet az ünnepélyes megnyitó, az esti programban pedig még fantasztikusabb hangulat lehet a stadionban.

Kiemelt képen Helebrandt Máté a férfi 20 kilométeres gyaloglás versenyszámában a budapesti atlétikai világbajnokságon (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)

Ajánljuk még