Novák Katalin kiemelte, Magyarország készen áll, és örömmel látja vendégül a világ egyik legnagyobb sporteseményét, az azon induló mintegy 2000 sportolót, és szeretettel várja a világ minden tájáról érkező érdeklődőket, szurkolókat.
„Ismét egy alkalom, hogy mi, magyarok megmutassuk a világnak, mire vagyunk képesek” – fogalmazott az államfő.
Kapcsolódó tartalom
Atlétikai világbajnokság Budapesten: Bemutatjuk a súlylökést
Az atlétikai világbajnokságig hátralevő időben mindennap bemutatunk egy-egy sportágat, amellyel élőben is találkozhatnak az érdeklődők a Nemzeti Atlétikai Központban.
A város legszebb pontjainak látványa és különleges koncertek is élményt jelentenek majd a szurkolóknak az atlétikai vb-n
A becslések szerint egymilliárdan kísérik figyelemmel a sporteseményt.
Könnyen és sokféleképpen, többek között hajóval is lehet majd utazni az atlétikai vb-re
Könnyen és sokféleképpen meg lehet majd közelíteni autó nélkül a budapesti atlétikai világbajnokság helyszínét.
Az atlétikai világbajnokság megnyitó ünnepsége szombaton lesz, amelyen Novák Katalin köztársasági elnök is beszédet mond és hivatalosan megnyitja a sporteseményt.










