Fontos

Ferenc pápa felépült, elhagyhatta a kórházat

Nemzetek Ligája: De la Fuente szerint önbizalomnövelő győzelmet arattak

Luis de la Fuente, a Nemzetek Ligája döntőjébe jutott spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint önbizalomnövelő sikert arattak az Európa-bajnoki címvédő olaszok ellen a csütörtök esti elődöntőben, a középpályás Rodri szerint pedig vasárnap mindent meg kell tenniük azért, hogy a fináléban legyőzzék a világbajnoki bronzérmes horvátokat.

„Időre volt szükségünk, mindig is mondtam, hogy ez egy folyamat. Az elképzeléseket nem lehet egyik pillanatról a másikra megvalósítani, de ahogy idővel egyre jobban megismerjük egymást a meccseken és az edzéseken, úgy már egészen másképpen alakulnak a dolgok” – nyilatkozta az olaszok 2-1-es legyőzése után a szakember, aki arra utalt, hogy márciusban meglepetésre 2-0-ra kikaptak a skót csapattól Eb-selejtezőn.

Kapcsolódó tartalom

A Manchester Cityvel triplázó – angol bajnokságot, FA Kupát és Bajnokok Ligáját is nyerő – Rodri arról beszélt, hogy ha már lehetőségük van megnyerni a trófeát, akkor azt nem engedhetik ki a kezükből.

„Jó néhányszor játszottunk már a horvátokkal, akiknek nagyszerű csapatuk van kiváló képességű játékosokkal, és biztos vagyok benne, hogy végig nagyon nehéz feladat elé állítanak majd minket. De az esély adott, meg kell nyernünk a kupát

– jelentette ki.

Roberto Mancini olasz szövetségi kapitány leginkább a támadópotenciált hiányolta saját együtteséből az elveszített elődöntő után.

„Elkezdtük frissíteni a csapatot és ezt fogjuk folytatni, de egyelőre a jó középpályásaink és védőink mellett, nem tudom miért, hiány van kiváló támadókból” – fogalmazott a szakvezető, aki szerint a második félidőben megkönnyítették a spanyolok dolgát.

„Másképp álltunk neki a meccsnek, és ez az első félidőben működött is, mert akkor sikerült lezárnunk a passzsávokat. Sajnos a szünet után egy kicsit kiengedtünk”

– összegzett Mancini, akinek tanítványai így vasárnap délután a házigazda hollandokkal mérkőznek meg a bronzéremért.

A horvát-spanyol döntőre vasárnap 20.45-kor kerül sor Rotterdamban és a találkozót az M4 Sport+ élőben közvetíti.

Ajánljuk még