Legfrissebb

Ferenc pápa sikeres műtétje után jókedvűen kérdezte orvosaitól: „Mikor csináljuk a harmadikat?”

Hivatalos: Lionel Messi Amerikában folytatja, Beckham csapatánál

Lionel Messi párizsi otthonában adott szerdai interjújában elmondta: úgy döntött, hogy az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) szereplő Inter Miamiban folytatja pályafutását.

„Azt a döntést hoztam, hogy Miamiba megyek, de még mindig nem zártam le százszázalékosan, még hiányzik néhány dolog. Ha a Barcelona nem jön össze, el akartam hagyni Európát, ki akartam kerülni a reflektorfényből” – fogalmazott a hétszeres aranylabdás, világbajnok sztár a Mundo Deportivo és a Sport című katalán lapoknak.

Messi hozzátette, álmodott arról, hogy visszatér a katalán együtteshez, de nem akart ugyanabba a helyzetbe kerülni, mint két éve a távozásakor, hogy más kezében legyen a jövője.

A családom érdekében én akartam döntést hozni. Ha a pénz számított volna, akkor Szaúd-Arábiába vagy máshova igazoltam volna

– tette hozzá a 35 éves támadó, akiről szombaton derült ki, hogy távozik a Paris Saint-Germaintől.

Úgy hallottam, hogy bár a La Liga zöld jelzést adott a Barcelonának, még nagyon sok dolog hiányzott ahhoz, hogy visszatérhessek. Nem akartam felelős lenni játékosok eladásáért, vagy a fizetésük csökkentéséért. Belefáradtam.

Kapcsolódó tartalom

Az argentin támadó 2004. október 16-án játszotta első hivatalos mérkőzését a Barca színeiben, amellyel négyszer nyert Bajnokok Ligáját, tízszer pedig spanyol bajnokságot, legeredményesebb idényében 55 tétmérkőzésen 53 gólt szerzett és 24 gólpasszt adott. Tavaly decemberben – a 2014-es vb-ezüst után – az argentin válogatottal is a csúcsra ért, ugyanis Katarban megnyerte a világbajnokságot.

Bár most nevelőegyesülete mellett a mesés összeget kínáló szaúdi al-Hilal is csábította, a világsztár végül az Egyesült Államokat választotta.

Messi 2021 augusztusában hagyta el a Barcelonát – amelynek 2000 óta volt a tagja –, és igazolt Párizsba, ahol tavaly és idén is francia bajnokságot nyert.

Az Inter Miami egyik társtulajdonosa David Beckham, az angol labdarúgó-válogatott korábbi legendás támadója.

Kiemelt képen: Lionel Messi, az argentin labdarúgó-válogatott csapatkapitánya ünnepel egy barátságos mérkőzés után Santiago del Esteróban, 2023. március 28-án. Az argentin válogatott 7-0-ra győzött, Messi három gólt lőtt. (Fotó: MTI/EPA/EFE/Juan Ignacio Roncoroni)

Ajánljuk még