Aktuális

Lelőtték az Aldi pénztárosát, a vásárlók csapdába estek, miután az eladók lezárták a kijáratot

Három serpa és egy helikopter indult Suhajda Szilárd keresésére

Hajnalban elindult a mentőcsapat Suhajda Szilárdért a Mount Everestre. A magyar hegymászónak még szerdán veszett nyoma. A délutáni óráktól már nem működött a GPS-jeladója, és azóta nem is sikerült felvenni vele a kapcsolatot. Másfél nap bizonytalanság után felesége csütörtök este közölte: tudják, hol van a hegymászó, egy másik csapat ugyanis azonosította a sportolót 8780 méter magasságban. Azt írták, pénteken három serpa és egy helikopter is elindul Szilárd keresésére. A család még bizakodó, a reális esély a túlélésre viszont már nagyon kevés.

„Tudjuk, hol van Szilárd, hajnalban indul a keresőcsapat” – így jelentette be csütörtök este Suhajda Szilárd felesége, hogy megtalálták a magyar hegymászót a Mount Everesten. A közlemény szerint: Suhajda Szilárd körülbelül 8780 méter magasan, a Hillary-lépcső aljában van. Egy arra elhaladó csapat vette észre csütörtökön. Ők mondták azt is, hogy a hegymászó életjeleket mutatott, de fagyási sérülések nyomai és a magashegyi agyödéma jelei látszottak rajta, és nem volt olyan állapotban, hogy segíteni tudjanak rajta.

Suhajda Szilárd magyar idő szerint kedd hajnalban indult el a világ legmagasabb hegycsúcsa felé. Tisztán, azaz teherhordó serpák és oxigénpalack nélkül szeretett volna első magyarként felérni a világ tetejére, a 8848 méteres csúcsra. Műholdas telefonján utoljára szerda délelőtt telefonált.

Nyomkövetője később még magasabbról, 8795 méterről, az úgynevezett Hillary-lépcső magasságából jelzett, de ezután minden kapcsolat megszakadt vele.

Kapcsolódó tartalom

Felesége, Legindi Tímea, aki egyben a hegymászó kommunikációs munkatársa is, csütörtökön még bizakodva beszélt az M1-nek. Azt mondta: Suhajda Szilárd a legjobb formájában indult el az expedícióra. Bár azt nem lehet tudni, hogy elérte-e a csúcsot, de az egyértelműen kiderült, hogy ő az a hegymászó, aki „tiszta mászással” eddig a magyarok közül a legmagasabbra jutott a Mount Everesten.

„Abszolút felkészült volt. Én a magyar mászók közül jelenleg nem látok olyat, aki képes lett lenne erre, és nem azért, mert a férjem, és elfogult vagyok. Hanem azért, mert látom azt a beletett edzésmunkát, amit nap mint nap elvégzett

– fogalmazott Legindi Tímea.

Kapcsolódó tartalom

Az, hogy Szilárdot látta egy másik mászó csapat, az esti órákban derült ki. Itthonról így azonnal elkezdődött a szervezőmunka. A nepáli ügynökséggel sikerült megállapodni abban, hogy pénteken helikopterrel kezdik keresni. Ezzel egy időben három serpát indítottak el, akik várhatóan pénteken a késői órákban érhetnek fel hozzá.

A család továbbra is bízik a csodában, csakhogy egyre kisebb az esély arra, hogy a hegymászót életben találja a mentőcsapat. A Mount Everesten ugyanis

abban a magasságban még egy csendes, viharok nélküli éjszakán is -25, -30 fok van, amit kimerülve, víz és plusz oxigén nélkül szinte képtelenség túlélni.

Suhajda Szilárd az egyik legtapasztaltabb és legsikeresebb magyar hegymászó, már több nyolcezres csúcsot is meghódított. 2019-ben az első magyar hegymászóként jutott fel oxigénes segítség nélkül a világ egyik legnehezebb hegyének tartott K2-re.

Kapcsolódó tartalom

A sportolóért az egész ország szorít. A közösségi oldalak megteltek a támogató posztokkal és kommentekkel.

Price Márton Péter is reagált, ő május 14-én ért fel a Mount Everest csúcsára, útközben még találkozott Suhajda Szilárddal. Erről egy fotót is posztolt, amely mellé azt írta: Gyere le, Suhajda Szilárd.

Péntek reggel a hegymászó édesapja, Suhajda Tibor egy fiának szóló üzenetet tett közzé közösségi odalán, úgy fogalmazott, imádkozik, hogy fiát még életben találják. „Szeretünk, és nagyon várunk haza” – írta.

Felesége pedig pénteken az M1-nek azt mondta: nyilatkozni már nem szeretnének. A csapat most minden erejével arra koncentrál, hogy mihamarabb sikerüljön megtalálni a hegymászót.

Kiemelt kép forrása: Facebook/Suhajda Szilárd

Ajánljuk még