Baleset

Meghalt egy nő, miután frontálisan egy vontatónak ütközött

Egy ország szorít a magyar hegymászóért a legnehezebb óráiban

| Szerző: hirado.hu
Továbbra sem tudni biztosat a Mount Everest csúcsát oxigénpalack nélkül, „tisztán” megmászni készülő Suhajda Szilárdról. Legfrissebb információink szerint egy tizenkét fős csoport ugyanazon az útvonalon indult neki a csúcstámadásnak, mint a fóti hegymászó, sikeres útjuk során azonban nem találkoztak vele. A tizenkét fős társaság erszkedés közben, kedvezőbb fényviszonyok mellett, jóval nagyobb eséllyel találhat rá Suhajdára.

Suhajda Szilárd utolsó biztosan ismert pozíciója továbbra is a 8795 méteren magyar idő szerint 15:45-kor rögzített GPS jel. Tekintve az idő előrehaladtát, és a szokásostól eltérő csúcstámadási időpontot, a nepáli alaptábori logisztikai központ közreműködésével két serpa elindult a 3-as táborból a 8000 méteres magasságban fekvő 4-es tábor irányába. A segítők nem mentőakció keretén belül startoltak el, céljuk az, hogy a gyaníthatóan kissé kimerült magyar hegymászó elé menjenek, és a 4-es tábornál meleg folyadékkal lássák el, ezzel is megkönnyítve az alaptáborba való visszatérését.

Firss információink szerint a Suhajda Szilárd elé küldött két serpa elérte a 4-es tábort, és a magyar idő szerinti reggeli órákban egyikük megkezdte a helyszín valamennyi felállított sátrának átvizsgálását abban a reményben, hogy valamelyikben rátalál az éppen erőt gyűjtő magyar hegymászóra.

Ezt követően még egy ideig fent marad, arra az esetre, ha Szilárd a csúcsrégió felől közelítene a 4-es tábor irányába. A másik segítő pedig visszaindult az alaptábor felé, hogy lefelé menet is átpásztázza a környéket.

Közben nyolc serpa és négy mászó is elindult a Mount Everest felé ugyanazon az útvonalon, ahol Suhajda Szilárd is nekivágott a csúcstámadásnak. Legfrissebb információink szerint a csapat elérte a csúcsot, de ezalatt nem találkozott a fóti sportemberrel.

Miután a fényviszonyok már jóval kedvezőbbek, az ereszkedés során nagyobb eséllyel találhatnak rá Szilárdra, amennyiben ebben a régióban tartózkodik. Előzetes becslés alapján a tizenkét fős társaság magyar idő szerint délelőtt 10 és 11 óra között érheti el a 4-es tábort.

Suhajda Szilárd szombat este indult el alaptáborából, hogy elérje a Mount Everest 8848 méter magas csúcsát. A 40 éves békéscsabai születésű hegymászó oxigénpalack és serpák (teherhordók) nélkül, a legtermészetesebb és egyben legnehezebb módon vágott neki a világ legmagasabb pontjaként ismert csúcs meghódításának.

Kapcsolódó tartalom

Magyar hegymászónak korábban még nem sikerült így, „tiszta mászással” felelérni a Mount Everest csúcsára, de ez még világviszonylatban is ritkaságnak számít.

Kapcsolódó tartalom

Suhajda Szilárd március 23-án utazott Nepálba, ahol az alaptábor elérése után három akklimatizációs kört teljesített a hegyen.

A kiemelt képen: Suhajda Szilárd hegymászó (Forrás: Facebook/Suhajda Szilárd)

Ajánljuk még