Az ACI-nek 2025-ig van szerződése, melyet reményeik szerint a mostani váratlan események miatt meghosszabbítanak egy extra évvel, mivel idén nem fogják tudni megrendezni a futamot. A versenynaptár nagyon sűrű, a csapatok pedig biztosan nem egyeznének bele abba, hogy lerövidítsék a nyári szünetüket az elmaradt nagydíj pótlása érdekében.
„A versenynaptár összetettsége miatt nem indokolatlan elképzelni, hogy a 2023-as elmaradt futam helyett 2026-ban rendezzünk egyet” – nyilatkozott Sricchi Damiani, az ACI elnöke, hozzátéve, hogy a tragikus események miatt a törlés elkerülhetetlen volt.
Kapcsolódó tartalom
Áradás miatt törölték a Forma–1-es Emilia-Romagna Nagydíjat
Árvíz Olaszországban: Salvini javasolja a hétvégi imolai F1-es futam elhalasztását
Stefano Domenicali, a Forma-1 elnöke – aki Imolában született – a versennyel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy az egy évre szóló szerződéshosszabbítás valós lehetőség, amivel foglalkozni fognak.
A természeti katasztrófa miatt – melyben legalább nyolc ember veszítette életét az észak-olaszországi régióban – szerdán törölték a teljes mostani versenyhétvégét. A döntést az illetékes hatóságokkal, illetve miniszterekkel, az Emilia Romagna régió elnökével, a polgármesterrel, az olasz autóklub elnökével, valamint a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökével lebonyolított egyeztetések után hozták meg.