Baleset

Kényszerleszállást végrehajtó kisrepülőgép okozott halálos balesetet

Államtitkár: A sport szeretete 150 év alatt sem változott

Sok minden történt közel 150 év alatt, de a sport szeretete Magyarországon azóta sem változott – jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára a Magyar Athletikai Club (MAC) Szabadság téri emlékművénél a Magyar Sport Napja alkalmából tartott, koszorúzással egybekötött megemlékező ünnepségen szombaton Budapesten.

 

Schmidt Ádám felidézte, hogy 1875. május 6-án a Magyar Athletikai Club ezen a helyen rendezte meg a kontinens első szabadtéri atlétikai versenyét.

Az államtitkár kiemelte: ez egy történelmi tett volt, amit mi sem bizonyít jobban, mint, hogy sok jeles sporteredmény dátuma közül épp ezen a napon ünnepeljük a magyar sportot.

„A MAC-nál bonyolították le a első hazai vízipóló mérkőzést, ők rendezték itthon az első nemzetközi vívóversenyt, az első országos asztalitenisz viadalt, részt vettek a judo hazai meghonosításában is. Az első újkori olimpia első versenyszámában az első futamban az ő atlétájuk kapta az egyes rajtszámot” – sorolta az államtitkár.

Hozzátette: 1896-ban velünk, magyarokkal kezdődött az újkori olimpia, a magyar sportolók pedig azóta is írják ezt a csodálatos sikertörténetet.

Kapcsolódó tartalom

Kell, hogy az athleticizmust nálunk Magyarországon nemzeti hittanná emeljük” – idézte beszédében az államtitkár Gróf Esterházy Miksának, a Club alapítójának 1874-ben elhangzott szavait.

Schmidt Ádám elmondta: kinevezésekor azt a célt tűzték ki, hogy

Magyarország ne csak sportnemzet, hanem sportoló nemzet is legyen.

Ha nemzeti hittanná nem is, de a magyarok mindennapjainak részévé akarjuk tenni a sportot. Ezért nyitnak ma ki a sportegyesületek az érdeklődők előtt, hogy bárki bemehessen hozzájuk és kedvet kaphasson a mindennapos testmozgáshoz” – emelte ki.

Schmidt Ádám kitért rá, hogy nagy elődeinket, az 1875-ös atlétikai verseny szereplőit is büszkévé tenné az a tény, hogy néhány hónap múlva ismét fővárosunkra figyel az egész sportvilág, amikor az atlétika szuperhősei a budapesti világbajnokságon mérik majd össze tudásukat.

Az államtitkár szerint a magyarok sok mindenről gondolkodhatnak eltérően, de „szívünk együtt dobbant, amikor Egerszegi Krisztina ráfordult Barcelonában az utolsó ötven méterre, vagy, amikor Tokióban Szilágyi Áron nyakába került az újabb aranyérem”.

Kapcsolódó tartalom

Schmidt Ádám mindenkinek azt kívánta, hogy tegye élete részévé a mindennapos testmozgást és ezzel váljon a magyar sportcsalád tagjává, „mert így a testünkkel együtt a lelkünket is ápoljuk, mindez rég volt ennyire fontos, mint napjaikban”.

Az ünnepségen szintén felszólalt Deutsch Tamás, a Magyar Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnöke, akinek sportminisztersége idején nyilvánították május hatodikát a Magyar Sport Napjává.

A Fidesz EP-képviselője kiemelte, hogy a sportban mindenki csak a személyes erőfeszítéseivel érhet el sikereket, ugyanakkor ez közösségi tevékenység is, hiszen csapatok nélkül nincs, nem lehet sport. A politikus beszéde során felidézte, hogy 1895-ben a világon hatodikként alakult meg a MOB, mint nemzeti olimpiai szervezet és azóta a magyarok a legkiválóbb sportolók egész sorát adták a világnak.

A sport nemzeti büszkeségünket erősíti és nekünk van mire büszkék lennünk

– mondta Deutsch Tamás.

Kapcsolódó tartalom

Kállay Kristóf, a sportegyesület elnöke elmondta, hogy a MAC ma a Budapest bajnokság második osztályában szereplő labdarúgó szakosztálya 125 évvel ezelőtt alakult, és negyedszázadon keresztül élte fénykorát. Megemlékezett a magyar vívók legendás olasz mesteréről, Italo Santelliről is, aki szintén dolgozott a klubnál. Felidézte, hogy az egyesületet Magyarország szovjet megszállását követően a kommunista politikai vezetés hatalmi szóval betiltotta és csak a rendszerváltozás környékén alakulhatott újjá.

Ma már sok más szakosztály mellett a triatlon is működik a MAC-ban” – mondta az elnök.

Az ünnepi megemlékezés végén sportiskolás diákok sporthoz köthető költeményeket szavaltak el, Schmidt Ádám, Deutsch Tamás és Balogh-Madár Emese, Belváros-Lipótváros alpolgármestere pedig megkoszorúzták Magyarország első sportegyesületének 2000-ben, alapításának 125. évfordulóján emelt emlékművét.

Kiemelt kép: Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár beszédet mond a Magyar Sport Napja alkalmából rendezett díjátadó ünnepségen. (Fotó: MTI/Soós Lajos)

Ajánljuk még