Aktuális

Csütörtökön eldől, kikkel játszanak Szoboszlaiék a Nemzetek Ligájában

Lévai Zoltán bronzérmet szerzett a birkózó Eb-n

A kötöttfogásúak 77 kilogrammos kategóriájában szereplő Lévai Zoltán bronzérmet nyert szombaton a zágrábi birkózó Európa-bajnokságon.

A BHSE 27 éves versenyzője pénteken azeri, majd georgiai rivális legyőzésével az elődöntőbe jutott, ott viszont nagy csatában kikapott a szerbiai Nemes Viktortól.

A harmadik helyért a moldovai Alexandrin Gutuval kellett volna megküzdenie szombaton,

de riválisa sérülés miatt nem állt ki a meccsre.

Én szívesen birkóztam volna vele, de persze meg is könnyebbültem, hogy így alakult. Egy órával a meccs előtt tudtam meg, hogy sérült, egész nap úgy készültem, hogy birkózom ma. Persze azért bemelegítettem, mert láttunk már olyat máskor, hogy valaki, éppen egy moldovai egyébként, így tréfálta meg az ellenfelét” – nyilatkozta az MTI-nek Lévai Zoltán, aki azt is elmondta, hogy már pénteken sikerült túltennie magát az elveszített elődöntőn.

Kapcsolódó tartalom

Egy órával utána túlvoltam rajta. Akkor nagyon megviselt, mert igazságtalannak éreztem és azt nehezen viselem, de tanultam belőle. Egyszerűen legközelebb sokkal jobbnak kell lennem nála. Az az igazság, hogy változtatnom is kell majd, mert Nemes Viktorral nagyon hasonló a stílusunk, mindketten tesszük a kart, ami kioltja egymást. Még egyébként erőben is kell fejlődnöm, ezt éreztem, ebben azért benne van a korábbi hosszú kihagyásom is” – mondta a sportoló.

A 2020-ban Eb-második Lévai Zoltán 2021-ben szívizomgyulladást kapott és hosszú hónapokat kellett kihagynia,

azt követően viszont jól sikerült a visszatérése és a tavalyi, belgrádi világbajnokságon ezüstérmet nyert.

Lévai Zoltán a férfi kötöttfogású birkózók 60 kilogrammos súlycsoportjának harmadik helyezettje az eredményhirdetésen a zágrábi birkózó Európa-bajnokságon (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

A BHSE klasszisa a magyar küldöttség ötödik érmét szerezte meg a horvát fővárosban. Korábban a nőknél Bognár Erika (55 kg) és Orsós Sztálvira (53 kg) második, a szabadfogásúaknál Bajcajev Vlagyiszlav (97 kg) és Ligeti Dániel (125 kg) harmadik lett.
Szombaton még Takács István a kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájának döntőjében lép szőnyegre.

Frissítés: Takács István aranyérmet nyert.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még