Az AC Milan svéd válogatott csatárának még 2019 decemberében állítottak szobrot szülővárosában, Malmőben. Az alkotást nem sokkal később, 2020 januárjában ismeretlenek megrongálták, levágták a lábait és az orrát is. Bár azóta felújították a szobrot, a javított változatot azóta is titkos helyen őrzik, a levágott „testrészek” pedig nem kerültek elő.
Kapcsolódó tartalom
A minap az Expressen számolt be róla, hogy a magát csak The Noze Clubként aposztrofáló titkos csoportosulás többeket is megkeresett azzal e-mailben, hogy egy szép összegért, egészen pontosan 1,1 millió svéd koronáért hajlandó megválni az orrtól.
A lap úgy tudja, hogy a „szobortestrészt” felajánlották többek között Milánó polgármesterének, Giuseppe Salának, a malmői kulturális bizottság elnökének, Janne Grönholmnak, valamint Peter Linde szobrászművésznek is.