Rendkívüli

Anyát és hároméves gyermekét találták holtan Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében, a nő öngyilkos lett

Lőw Zsolt: Már látjuk a kézjegyünket a csapaton

Lőw Zsolt, a Bayern München labdarúgócsapatának magyar másodedzője szerint már látszik az új stáb kézjegye az együttesen, amelynek ugyanakkor továbbra is hullámzó a teljesítménye.

„Bizonyos mérkőzéseken már látjuk azért a kézjegyünket és látjuk azt, hogy merre szeretnénk indulni és haladni ezzel a csapattal, de még hullámzó a teljesítmény” – fogalmazott a közmédiának adott interjúban Thomas Tuchel vezetőedző magyar segítője, aki úgy vélte, ez nem nagyon fog változni a bajnokság végéig.

„Megpróbálunk minél több tapasztalatot szerezni, minél jobban megismerni mind a klubot, mind a játékosokat. Ezeket a tapasztalatokat majd a nyáron tudjuk használni, amikor előkészítjük és felépítjük az új szezont”.

Tuchel – és vele együtt a 43 éves Lőw Zsolt – március végén vette át a bajor sztárcsapat irányítását, azóta a Bayern élre állt a Bundesligában, viszont kiesett a Bajnokok Ligája és a Német Kupa negyeddöntőjében.

Kapcsolódó tartalom

Az új szakmai stábnak azonban talán a rangadóknál is nagyobb kihívást jelentett a belső feszültségek kezelése, ugyanis Sadio Mané – német sajtóértesülések szerint – összeverekedett csapattársával, Leroy Sanéval.

Kapcsolódó tartalom

„Elképesztő nyomás van a játékosokon és előfordul a labdarúgásban, hogy ezt a nyomást egy játékos nem úgy kezeli, ahogy az a legszerencsésebb. Nyilvánvalóan nem jó, hogy ez megtörtént. De én azt gondolom, mind a játékosok nagyon-nagyon profi módon kezelték, mind a csapat. És azt gondolom, nekünk is sikerült a lehető legrövidebb úton megtalálni a legmegfelelőbb megoldásokat, hogy minél hamarabb tiszta lappal tudjunk indulni és a lehető legkevésbé zavarja ez a történés a csapatnak a felkészülését” – mondta az incidensről Lőw.

A teljes interjú az M4 Sport vasárnap 22 órakor kezdődő Sport7 című műsorában lesz hallható.

Kiemelt képünk: Jack Grealish, a Manchester City (j) és Benjamin Pavard, a Bayern München játékosa a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén a manchesteri Etihad Stadionban 2023. április 11-én. (Fotó: MTI/EPA/Peter Powell)

Ajánljuk még