Aktuális

Finnország hivatalosan is a NATO tagja lett

Forma–1: Piros zászlók és három újraindítás után Verstappen nyerte az Ausztrál Nagydíjat

Kaotikus körülmények, két piros zászlós leállás és újraindítás után a kétszeres világbajnok Max Verstappen nyerte a Forma–1-es Ausztrál Nagydíjat Melbourne-ben. Az Albert Park-i pályán először diadalmaskodó Red Bull-pilótát az idén először dobogóra álló Lewis Hamilton (Mercedes), valamint a három futamból harmadszor dobogós Fernando Alonso (Aston Martin) kísérte a célba. Az Alpine versenyzői egymást ütötték ki a versenyből az utolsó újraindítást követően, Carlos Sainz (Ferrari) pedig vitatható időbüntetést kapottí emiatt elveszítette a negyedik helyezését.

A 25 éves Verstappennek ez az idei második és pályafutása 37. futamgyőzelme, melynek köszönhetően növelte előnyét a vb-pontverseny élén. Verstappen mögött a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes) ért célba, míg a kétszeres vb-győztes spanyol Fernando Alonso (Aston Martin) harmadik lett.

A rajt után George Russell (Mercedes) már az első kanyarban megelőzte a pole pozícióból startoló Verstappent, aki a kör végére még egy helyet veszített, ugyanis Hamilton szintén lehagyta egy határozott manőverrel. A monacói Charles Leclerc-nek (Ferrari) a harmadik kanyarig tartott a futam, akkor a sóderágyba csúszott és fel kellett adnia a küzdelmet. Az eset miatt a pályára hajtott a biztonsági autó, amely a harmadik kör végén útjára engedte a mezőnyt, elől Russell, majd sorrendben Hamilton és Verstappen száguldott.

Kapcsolódó tartalom

Néhány körrel később Alexander Albon (Williams) csúszott meg az egyik kanyarban és a gumifalnak csapódott, így ismét érkezett a Safety Car. Russellt ekkor az élről a boxba hívta kerékcserére a Mercedes, ez azonban pár perccel később rossz döntésnek bizonyult. A pályára került törmelék miatt ugyanis piros zászlóval félbeszakították a futamot, így bármelyik autón szabadon lehetett gumit váltani.

A mezőny nagyjából 15 perc után folytathatta a versenyt, mégpedig állórajttal, és ezt követően Hamilton, Verstappen, Alonso volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje. Verstappen aztán nagyon hamar és könnyedén átvette a vezetést Hamiltontól, majd Russell volt kénytelen feladni a futamot műszaki hiba miatt.

Az izgalmakra egészen a futam végéig kellett várnia a nézőknek, addig nem sok minden történt, viszont három körrel a leintés előtt újfent piros zászlóval leállították a viadalt. Erre egy felniről leszakadt és a pályán heverő gumi miatt került sor, így az utolsó két körnek ismét állórajttal vágtak neki a versenyzők.

Kapcsolódó tartalom

Az új start után már az első kanyarban és az azt követő egyenesben is történtek ütközések, így azonnal ismét piros zászlós félbeszakítás következett, majd a versenybíróság új rajtot rendelt el. Ennek a sorrendje ugyanaz volt, mint az előzőé, de akik kiestek, azok már nem állhattak fel a rajtrácsra. A mezőny így a biztonsági autó mögött teljesített egy kört, melynek végén leintették a futamot.

Az Ausztrál Nagydíj háromnapos programja során összesen 444 ezer néző látogatott el a melbourne-i Albert Parkba, ez látogatói csúcs a viadal történetében.

A vb április végén Bakuban, az Azeri Nagydíjjal folytatódik.

Kiemelt kép: MTI/AP/Asanka Brendon Ratnayake

Kapcsolódó hírek

Megbüntették a háromszoros F1-es világbajnokot, aki vitatja, hogy rasszista jelzővel illette Hamiltont
Rasszistának és homofóbnak minősített kijelentései miatt, erkölcsi károkozásért ötmillió reálos (körülbelül 340 millió forintos) bírság megfizetésére kötelezték Brazíliában Nelson Piquet-t, a háromszoros Forma–1-es világbajnokot. Piquet mindvégig tagadta a bűnösségét, azt állítva, hogy az általa Lewis Hamiltonra használt „negrinho” kifejezés teljesen szokványos a Brazíliában beszélt portugál nyelvben, és az ott nem sértő.
Sport
Folytassa, Verstappen! A Red Bull tempóját csak a Ferrari tudta megközelíteni a bahreini időmérőn
Max Verstappen pályafutása során 21. alkalommal vághat neki az élről a vasárnapi Bahreini Nagydíjnak, miután szombaton a leggyorsabb kört futotta az időmérő edzésen Szahírban. Csapattársa, Sergio Pérez alig másfél tizeddel maradt el a holland vb-címvédő eredményétől, így a két Red Bull-Honda indulhat az első rajtsorból. A bikások tempóját csak a Ferrari pilótái tudták megközelíteni, így a vörösöké lett a második rajtsor, míg a hétvége meglepetésembere, Fernando Alonso az ötödik rajtkockát szerezte meg.
Sport

Ajánljuk még