Marco Rossi szövetségi kapitány szerint felelőtlenség volt így dönteni. „Ha van első számú kijelölt labdarúgó a büntető végrehajtására, akkor lője ő a tizenegyest. Ha mindez 3-0-nál történik, akkor még meg is érteném, de 1-0-nál ez felelőtlenség volt. Erről már beszéltem Szoboszlaival. Remélem, a jövőben nem ismétlődik meg, mert ha az észtek kiegyenlítenek, akkor nagyon zavart volna még úgy is, hogy ez egy barátságos meccs volt” – mondta a mérkőzést követő sajtótájékoztatón a szövetségi kapitány.
Kapcsolódó tartalom
„Mindketten szerettük volna elvállalni, én pedig nem akartam azt sugallni csapatkapitányként, hogy önző vagyok, és nem rendelem alá magam a csapatérdeknek. Valahogy döntenünk kellett, ő rúgta, kihagyta, de majd a következőt be fogja rúgni. Szerintem ha gól lett volna belőle, akkor ez az egész nem lenne ekkora ügy” – nyilatkozta az esetről Szoboszlai.
Kapcsolódó tartalom
Sallai hasonló véleményen volt. Kiemelte, hogy mindketten erős személyiségek, ezért valamilyen módon el akarták dönteni, hogy ki áll oda a büntetőhöz. „Lehetséges, hogy legközelebb nem teszünk így, de én a következő alkalommal is elvállalom a tizenegyest” – jelentette ki a szélső.