Baleset

Hegesztés közben gyulladt ki az épület, több tucat ember életét vesztette

Kirúgták a McLaren F1-es főtervezőjét, utódja a Ferraritól érkezhet

| Szerző: hirado.hu
Az elmúlt tíz év legrosszabb szezonkezdése után menesztették James Keyt, a McLaren Forma–1-es istálló technikai igazgatóját – jelentette be a csapat csütörtökön. A brit versenyistálló már az 51 éves szakember utódját is megnevezte: a spanyol David Sánchez érkezik a helyére, aki néhány hete távozott a Ferraritól.

Az 51 éves James Keynek azt követően kell távoznia a csapattól, hogy a McLaren az elmúlt tíz év leggyengébb idénykezdését produkálta: a brit Lando Norrisszal és az ausztrál újonc Oscar Piastrival kiálló brit csapat két verseny után vb-pont nélkül az utolsó helyen áll a pontversenyben.

A McLaren nem kezdett ennyire rosszul F1-es idényt 2013 óta, akkor Jenson Button és Sergio Pérez összesen négy pontjával a csapat a márka-vb 9. helyén állt két versenyhétvége után.

Sajtóhírek szerint a McLaren új csapatfőnöke, Andrea Stella teljesen átalakítja a csapat technikai struktúráját. Ebben fontos szerepet szán az új technikai igazgatónak, David Sáncheznek, aki az idénynyitó Bahreini Nagydíjat követően, március elején mondott fel a rivális Ferrarinál.

Keyt 2019-ben nevezték ki a Forma–1 második legrégebbi csapatának technikai igazgatójává. A brit mérnök a német Andreas Seidl csapatvezetése alatt több remek versenyautót fejlesztett,

köztük a 2021-es McLaren MCL35M típust, amellyel az ausztrál Daniel Ricciardo és a brit Norris első-második helyen ért célba a 2021-es Olasz Nagydíjon, Monzában.

Key műszaki vezetése idején az angliai Wokingban székelő csapat kétszer, 2019-ben és 2021-ben is 4. helyen végzett az F1-es konstruktőr-világbajnoki pontversenyben, tavaly kevesebb mint 50 ponttal maradtak le a dobogóról a Ferrari ellenében.

A kiemelt képen: Lando Norris a McLaren MCL60–Mercedes versenyautót vezeti a Forma–1-es világbajnoki sorozat 2023-as szezon előtti tesztelésén, a bahreini Szahír versenypályán (Fotó: Gongora/NurPhoto/Getty Images)

Ajánljuk még