Baleset

Lesodródott az útról és árokba borult egy busz, többen megsérültek

Torna ob – Mészáros négy, Kovács három szeren győzött

Mészáros Krisztofer négy, Kovács Zsófia három aranyérmet nyert a tornászok országos szerbajnokságán.

A tavaly talajon Európa-bajnoki ezüstérmes Mészáros Krisztofer, a győriek versenyzője lólengésben, korláton, gyűrűn és talajon bizonyult a legjobbnak.

„Nagyon boldog vagyok, hogy ennyi szeren tudtam aranyérmet nyerni. Az is volt a célom, hogy minél több szeren a dobogó tetejére állhassak” – idézte őt a hazai szövetség közleménye.

Kapcsolódó tartalom

„A talajgyakorlatom nagyon jól sikerült, pedig ez volt az utolsó szer a nap folyamán, és addigra el is fáradtam. Gyűrűn egy szép, pontos gyakorlat tudtam bemutatni, lólengésen ugyan leestem, de a magas kiinduló pontszám miatt nyerni tudtam, és a korlát országos bajnoki címnek is örülök. Az Eb-ig igyekszem még jobb formába kerülni, és több apró dolgot kijavítani” – hangsúlyozta Mészáros Krisztofer a közlemény szerint.

Kapcsolódó tartalom

Kovács remekelt

Ugrásban az első felnőtt versenyén induló, szintén győri Molnár Botond, nyújtón pedig Balázs Krisztián, a Ferencváros tornásza nyert.

A nőknél a háromszoros Európa-bajnok dunaújvárosi Kovács remekelt, gerendán, felemáskorláton és talajon nyert.

„Nagyon élveztem az idei első megmérettetést. Összességében elégedett vagyok a teljesítményemmel, kisebb pontosításokra azonban még szükség van” – értékelte teljesítményét.

Kapcsolódó tartalom

„Túl vagyok egy kisebb lábsérülésen, ami miatt a felkészülésem nem volt a legideálisabb, bízom benne, hogy ez a jövőben már nem gátol semmiben”–  tette hozzá.

Ugrásban klubtársa, Mayer Gréta kapta a legmagasabb pontszámot.

Az április közepén sorra kerülő antalyai Eb előtti utolsó hazai versenyt a budapesti Központi Tornacsarnokban – a szövetség tájékoztatása szerint – szép számú közönség előtt rendezték meg.

Eredmények, országos szerbajnokság:

férfiak:

——–

lólengés:

1. Mészáros Krisztofer (Győri AC) 13,450 pont

2. Vecsernyés Dávid (BHSE) 13,200

3. Kovács Márton (FTC-Telekom) 13,200

gyűrű:

1. Mészáros 13,550 pont

2. Kiss Balázs (BHSE) 13,400

3. Molnár Botond (Győri AC) 13,150

ugrás:

1. Molnár 13,475 pont

2. Mészáros 13,275

3. Bátori Szabolcs (KSI SE) 12,775

korlát:

1. Mészáros 14,450 pont

2. Molnár 13,200

3. Balázs Krisztián (FTC-Telekom) 12,650

nyújtó:

1. Balázs 13,650 pont

2. Vecsernyés 13,600

3. Mészáros 13,500

talaj:

1. Mészáros 14,300 pont

2. Molnár 13,600

3. Kovács 12,950

nők:

—-

felemáskorlát:

1. Kovács Zsófia (DKSE) 14,300 pont

2. Székely Zója (FTC) 13,600

3. Czifra Bettina Lili (DKSE) 13,100

gerenda:

1. Kovács 13,300 pont

2. Czifra 12,700

3. Mayer Gréta (DKSE) 12,300

ugrás:

1. Mayer Gréta (DKSE) 12,750 pont

2. Székely 12,500

3. Tömböl Boglárka (Delfin SI SE) 12,450

talaj:

1. Kovács 13,300 pont

2. Balzsay Hanna (KSI SE) 12,800

3. Péter Sára (KSI SE) 12,700

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Kapcsolódó hírek

Keleti Ágnes születésnapján mutatják be az Aki legyőzte az időt című életrajzi filmet a Dunán
1921. január 9-én született Keleti Ágnes, a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett ötszörös olimpiai bajnok magyar tornász; a magyar tornasport legeredményesebb versenyzője, aki 46 alkalommal nyert magyar bajnokságot és hétszeres csapatbajnok. Születésnapja alkalmából tűzte műsorára a Duna – a decemberben a mozivásznon is bemutatott – az Aki legyőzte az időt című portré-dokumentumfilmet.
Belföld

Ajánljuk még