Aktuális

Washington belvárosában több embert meglőtt egy fegyveres, a rendőrség bűnözési válságot emleget

Bejelentette visszavonulását a 24-szeres brazil válogatott labdarúgó

Lucas Leiva 24-szeres brazil válogatott labdarúgó bejelentette visszavonulását.

A 36 éves védekező középpályás a Porto Alegrében rendezett sajtótájékoztatóján elismerte, hogy a legutóbbi orvosi vizsgálatok után azt javasolták neki, ne végezzen nagy intenzitású fizikai tevékenységet. Leiva tavaly december óta nem játszhatott, mert a rutinvizsgálatok során szívbetegséget diagnosztizáltak nála.

A futballista a Gremio utánpótlásában nevelkedett, ott kezdte profi pályafutását is, a Libertadores Kupában ezüstérmes volt, majd 2007-ben Liverpoolba igazolt. Az angol csapattal megnyerte a Ligakupát, az Európa-ligában döntőt játszhatott, egyszer pedig megválasztották az idény legjobbjának a klubnál. Utóbbi elismerést következő klubjánál, a Laziónál kétszer is megkapta, illetve megnyerte az Olasz Kupát. Végül tavaly visszatért a Gremióhoz.

Hazája felnőtt válogatottjában 24-szer szerepelt, a 2008-as pekingi olimpián bronzérmes volt, 2006-ban pedig őt választották az év legjobb brazil labdarúgójává.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Andreas Schaad

Ajánljuk még