Aktuális

Hallgassa vissza Orbán Viktor miniszterelnök interjúját

Hamilton „hozomra” indul a Mercedesnél: utolsó F1-es szerződését kötheti a hétszeres világbajnok

| Szerző: Simon István, hirado.hu
Lewis Hamilton a Mercedes idei Forma–1-es autójának teljesítményével kapcsolatos aggályok miatt húzhatja az időt, a hétszeres brit világbajnok ezért nem írta még alá az új szerződését – írja az insideracing.com szakportál. Közben két másik angol világbajnok, Damon Hill és Jenson Button is arról beszélt, hogy ez lehet a 38 éves Hamilton utolsó F1-es kontraktusa.

Sokáig úgy tűnt, hogy a hétszeres világbajnok számára nem az a kérdés, hogy aláírja-e a szerződés-hosszabbítását a Mercedesszel, hanem az, hogy mikor. Hamilton jelenlegi szerződése 2023 végén lejár.

Hamilton – az ő magas mércéjéhez képest – két sikertelen szezon után kénytelen az új szerződéséről tárgyalni a Mercedesszel. 2021-ben az idényzáró Abu-dzabi Nagydíj utolsó körében veszítette el a vb-címet Max Verstappennel szemben egy vitatott versenyigazgatói döntés következtében, tavaly pedig a Mercedes technikai lemaradása miatt nem tudott lépést tartani a Red Bull, illetve a Ferrari pilótáival a bajnoki koronáért.

Kapcsolódó tartalom

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke februárban még úgy nyilatkozott, hogy csupán „órák kérdése lehet” a hétszeres világbajnok új szerződésének aláírása. Az osztrák menedzser február 15-én, a Mercedes AMG W14-es versenygép bemutatóján elismerte:

„Volt egy helyzetfelmérő beszélgetésünk, de nem akarok időpontot (határidőt) mondani, mert semmi jelentősége nincs a tárgyalásnak ebben a szakaszában. Lewis új szerződése egy évre szól majd, és keressük a megfelelő időpontot az aláírására”

– fogalmazott az osztrák csapatvezető.

Hill és Button szerint ez lehet Hamilton utolsó dobása

Kapcsolódó tartalom

A 2009-es F1-es világbajnok Jenson Button úgy véli, Hamilton egyértelműen kivár, hogy lássa, mennyire lesz gyors a Mercedes idei versenygépe. „Mi másért hagyta volna ilyen későre (a szerződés aláírását)? Lewis pontosan tudja, mennyire idegesítő, ha mindenki a szerződéséről faggatja” – mondta Button a Daily Telegraphnak.

Button szerint az sem kizárt, hogy a Mercedes tavalyi „pattogása” által előidézett fejlesztési kényszerpálya miatt csökkenhetett a hétszeres világelső sikeréhsége, motivációja is.

„Vajon akkor is aláír, ha a Mercedes nem versenyképes, mert azt akarja, hogy ismét a legjobbak között emlegessék, mielőtt visszavonul? Vagy netán úgy gondolkodik, hogy »ha nem javul a helyzet, akkor egyszerűen visszavonulok«? Ki tudja?” – tűnődött Button, aki 2010 és 2012 között Hamilton csattársa volt a McLarennél.

Az 1996-os világbajnok Damon Hill a The Telegraphban megjelenő rovatában azt írta: „Honnan tudja egy autóversenyző, hogy mikor érkezett el az idő a visszavonulásra? Ha Lewis a 17. F1-es szezonjára készülve nem is gondolkodik még ezen a kérdésen, azt biztosra veheti, hogy egyre gyakrabban fogják feltenni neki. Egy biztos:

„Most egy ideig a »Találd ki, milyen számra gondolok!« című játékot fogják játszani Toto Wolffal.”

Kiemelt képen: Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője, miután győzött a Forma–1-es világbajnokság Brazil Nagydíján az interlagosi versenypályán, 2018. november 11-én. (MTI/EPA/EFE/Sebastião Moreira)

Ajánljuk még