Aktuális

Megújul a Szurkolói Klub, az MLSZ elárulta, kik élveznek majd előnyt a jegyvásárlásoknál

Visszavonult a válogatottól Sergio Ramos

Bejelentette visszavonulását a spanyol labdarúgó-válogatottól csütörtökön Sergio Ramos, aki 2010-ben világ-, 2008-ban és 2012-ben pedig Európa-bajnokságot nyert hazája nemzeti csapatával.

A Paris Saint-Germainben légióskodó védő legutóbb 2021 márciusában játszott a válogatottban, melyben 2005-ben mutatkozott be, s végül 180 szerepléssel spanyol válogatottsági rekorderként vonul vissza.

A 36 éves középhátvéd a 2021-ben – részben Budapesten – rendezett Európa-bajnokságon nem játszott a spanyol csapatban, amelynek a tavaly november-decemberben megtartott katari vb-n sem volt tagja.

A vb-n a spanyolokat a később negyedikként záró Marokkó ejtette ki tizenegyespárbajban a nyolcaddöntőben,

Luis Enrique szövetségi kapitányt pedig ezt követően menesztették. A helyére kinevezett Luis de la Fuente februárban kijelentette, hogy az ajtó nyitva van Ramos előtt, ha vissza akar térni az együttesbe.

A keménységéről és gyakran sárga, vagy piros lapot érdemlő belépőiről is ismert Ramos védő létére a kilencedik helyen áll a mindenkori spanyol válogatott góllövőlistáján 23 találattal.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még