A 23 éves német pilóta két szezont teljesített a Haas csapat színeiben, de az előző idény végén elveszítette pozícióját az amerikai istállónál, máshol pedig nem talált magának helyet. Végül a Mercedes teszt- és tartalékversenyzője lett, Ecclestone pedig a német Sport Bild című magazinnak nyilatkozva úgy fogalmazott, sajnálja a fiatal pilótát, aki szerinte teljesen máshol tartana, ha édesapja személyesen tudná támogatni. Michael Schumacher 2013 decemberében szenvedett súlyos síbalesetet, fejsérülései miatt többször műteni kellett, s azóta nem mutatkozott a nyilvánosság előtt. Egészségi állapotáról konkrétumokat nem közöl a család, a legutóbbi hírek szerint genfi otthonában ápolják.
Kapcsolódó tartalom
„Mick ma is egy jó csapat állandó versenyzője lenne, ha az édesapja tanácsadóként folyamatosan mellette tudna lenni. A tapasztalatának köszönhetően rengeteg apró részletet oszthatna meg a fiával, és nemcsak vezetéstechnikai, hanem sportdiplomáciai értelemben is meg tudná mutatni neki a helyes irányt” – fogalmazott a 92 éves brit üzletember.
Ecclestone szerint Mick Schumacher óriási terhet cipel, mert az a legnagyobb problémája, hogy fel kellene nőnie a vezetéknevéhez.
„Sajnálom őt, mert nagyon nehéz lesz csapatot találnia, különösen egy olyat, amellyel esélye lehet a győzelmekre” – jelentette ki Ecclestone.
A Forma-1 idei szezonja a csütörtöktől szombatig tartó hivatalos tesztnapokkal kezdődik Bahreinben, ahol a jövő hétvégén az első versenyhétvégét is rendezik.