Fontos

Rákot diagnosztizáltak III. Károly királynál

Varga Dénes célja a BL nyolcas döntője és az olimpiai arany

A Bajnokok Ligájában a Ferencvárossal a nyolcas döntőbe jutás, a magyar vízilabda-válogatottal pedig az olimpiai aranyérem a célja Varga Dénesnek.

A március végén 36. születésnapját ünneplő kiváló játékos az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójában kifejtette: kemény meccsek várnak rájuk, amelyeken szeretné folytatni győzelmi tendenciáját az együttessel.

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok játékos, aki az elmúlt találkozók sikereinek kulcsaként azt fogalmazta meg, hogy a második számú kapusuk, Szakonyi Dániel elhitte, ő is „le tudja hozni a rangadókat”. Meglátása szerint az „egységes, jó, stabil” játékukkal a hazai rangadóikat hozni tudják, és kiemelte azt is, hogy a legjobb magyar fiatalok náluk játszanak.

Az idény hátralevő részében javítanivaló területnek az ellenfeleknek adott könnyű gólok elkerülését nevezte meg.

A Bajnokok Ligájában pedig a tavalyi bronz után idén a final 8 a cél. „Az a célom, hogy ismét eljussunk idáig, és ott produkáljunk három jó meccsnapot” – szögezte le. A nemzeti csapattal 2008-ban, Pekingben ötkarikás arany-, a tokiói játékokon pedig bronzérmet nyerő Varga Dénes elárulta: nyártól a válogatott rendelkezésére áll.

„Ez a ciklus az olimpiáig tart, nekem az a célom, hogy Magyarország ismét olimpiát nyerjen, ezért hajlandó vagyok sokat tenni és dolgozni, ezzel a mentalitással térek vissza a nyári felkészülésre” – mondta. Varga Zsolt, a válogatott szövetségi kapitánya és a bajnoki címvédő Ferencváros vezetőedzője bevallotta: vegyesek az érzései.

„Megnyertük a Magyar Kupát, a Bajnokok Ligájában jól hoztuk azokat a mérkőzéseket, melyeket kellett, magával a játékkal viszont sokszor nem vagyok elégedett” – fogalmazott csapata hullámzó teljesítménye kapcsán. Mint mondta, együttese átalakult, így a mostani erősségeiket próbálják meg hangsúlyosabbá tenni.

„Ez a játék, amit most játszottunk, nem lesz elég a továbbiakban” – utalt Varga Zsolt együttese legutóbbi mérkőzésére, amelyen szerdán 9-4-re legyőzte a Szolnokot. „Örülök, hogy nyertünk, de tudatában kell lennünk annak, hogy ennél sokkal jobb játékkal kell előállnunk a szezon hátralévő, egyre nehezedő részében.”

A szakember a BL-ben annak örülne, ha elkerülnék a címvédő Pro Reccót.

Kiemelte ugyanakkor, hogy mivel háromnaponta van mérkőzésük, így ki kell választaniuk, melyik meccsük előtt tudnak előre dolgozni, ezáltal bevállalva, hogy az adott találkozón kevésbé fognak jól játszani. A fontos összecsapásokra viszont megfelelő frissességgel kell érkezniük a játékosoknak.

A válogatott kapcsán rámutatott: a fiatalítás megindult, ugyanakkor szükség van azokra az idősebb klasszisokra, akik játéktudásukkal, tapasztalatukkal a nehéz pillanatokban meg tudják adni az erős tartást a csapatnak. A márciusi világkupán szeretne sok fiatal pólóst kipróbálni, hogy megtudja, kikre számíthat a nyári felkészülés során.

Ajánljuk még