Aktuális

Kigyulladt a konyha, meghalt egy idős ember Nyíregyházán

Súlyos a sérülése Christian Eriksennek, május elejéig nem futballozhat

Súlyos a sérülése Christian Eriksennek, az angol labdarúgó-bajnokságban negyedik helyen álló Manchester United dán válogatott középpályásának, aki nagy valószínűséggel csak május elején lesz újra bevethető.

A 30 éves futballista a másodosztályú Readinggel szemben megvívott szombati FA Kupa-mérkőzésen sérült meg, és mankók segítségével hagyta el az Old Traffordot. A United keddi közleménye szerint Eriksen bokasérülést szenvedett, visszatérésére legalább április végéig várni kell, de az is elképzelhető, hogy csak május elején léphet újra pályára.

Az MU 3-1-re nyert a Reading ellen szombaton, és a nyolcaddöntőben a West Ham Uniteddel találkozik majd február végén.

Eriksen kiválása érzékenyen érintheti a manchesteri sztárcsapatot, amely a Premier League-ben az élmezőnyben csatázik, a Ligakupában pedig nagy esélye van bejutni a döntőbe, miután a Nottingham Forest elleni elődöntős párharc első meccsét 3-0-ra megnyerte idegenben. A visszavágót szerda este rendezik.

A United az Európa-ligában is érdekelt még, abban a versenysorozatban a nyolcaddöntőbe kerülésért az FC Barcelonával találkozik majd.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még