Legfrissebb

Üzent a kormányülésről Orbán Viktor

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Szóhoz sem jutott a szakmai stáb a játékvezető óriási hibája után

| Szerző: hirado.hu
Rossz játékost állított ki a játékvezető az angol harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban rendezett Bolton Wanderers–Forest Green mérkőzésen.

 

A találkozó 28. percében a hazai csapat gólszerzője, Dion Charles számára hirtelen véget ért a mérkőzés, miután a játékvezető piros lapot mutatott fel neki – számolt be róla a The Telegraph.

Ahogy a játékos, úgy a csapat szakmai stábja eleinte csupán rossz viccnek gondolta az egészet, Charlesnak azonban el kellett hagynia a pályát. Mint később kiderült, a játékvezető valóban helyesen cselekedett, amikor előrántotta zsebéből a kártyát, csak éppenséggel rossz személynek mutatta azt fel. Dion Charles csapattársa, Elias Kachunga volt szabálytalan az ellenfél védőjével, akinek egy erőteljes gyomrost is kiosztott.

A tettes végül fennmaradt a pályán, a hazai csapat pedig a tévedésből leküldött támadó góljával megnyerte a mérkőzést. A Bolton menedzsere a lefújás után elmondta, a vétkes elnézést kért a többiektől a sportszerűtlen viselkedése miatt.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még